56-os vendég a hidaskürti magániskolában

Hidaskürt. Nehéz és ellentmondásos időkben talán még fontosabb ragaszkodni a történelmünkhöz, anyanyelvünkhöz és a kultúránkhoz.

Hidaskürt. Nehéz és ellentmondásos időkben talán még fontosabb ragaszkodni a történelmünkhöz, anyanyelvünkhöz és a kultúránkhoz. Az utóbbi hetek, hónapok eseményei – kezdve Malina Hedvig esetétől az Ifjú Szivek kálváriáján át a Beneš-dekrétumok megalázó megerősítéséig – folyamatosan arról győznek meg, hogy nem szabad feladni a hagyományainkat, a kultúránkat, mert egy identitását vesztett nép manipulálható, megtörhető vagy akár elsöpörhető. Aki nyitott szemmel jár, mindháromnak tanúja lehet…

Ezek ellen a tendenciák ellen kívántak tenni a szervezők, amikor „elhozták a fiatalokhoz a történelmet”, és egy rendhagyó történelemóra keretén belül próbálták megértetni 1956 okait, eseményeit és máig ható következményeit. A megemlékezés a Szabadság, szerelem c. nagysikerű film vetítésével kezdődött, mely látványosan, élményszerűen tárta a diákok elé a korabeli történéseket. A nap legizgalmasabb része Murányi Levente beszámolója volt, aki 16 évesen, fegyverrel a kezében vett részt az októberi eseményekben, majd több mint két évig raboskodott különböző börtönökben. Megindító volt látni a 68 évesen is fiatalos és lelkes „pesti srácot”, amint úgy eleveníti fel a fél évszázados eseményeket, mintha tegnap történtek volna. Végül is érthető, hiszen a saját bőrén érezte annak a pár napnak minden borzalmát és izgalmát, majd nagy árat fizetett érte. Ennek ellenére nem tört meg, sőt erősebbé, tudatosabbá vált, és ma is 56-hoz méltón éli az életét: mesél egy történetet, mely már a múltba vész, de örök értékeket hordoz. (cs-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?