50 éves a Duna Menti Múzeum Baráti Köre

Duna Menti Múzeum Baráti Köre
Komárom |

A Baráti Kör fél évszázados jubileumát a Kultúrpalota dísztermében ünnepelték meg. A társulás az elmúlt évtizedekben csaknem 3000 tárggyal gyarapította a múzeum gyűjteményét.

Az esemény ismeretterjesztő részét ezúttal Hermann Róbert történész előadása képviselte. A magyarországi szakember az 1848-as és 1849-es komáromi harcok képi forrásait mutatta be a dísztermet teljesen megtöltő közönségnek. Ezt követően Galo Vilmos, a Duna Menti Múzeum történésze, s a Kör titkára foglalta össze a társulás történetét. Előadása során felidézte, hogy létrejöttét az tette lehetővé, amikor a múzeum 1968 után ismét fejlődési pályára állt, s annak élére Kajtár József került. A Kör létrehozásának ötlete néhány komáromi lokálpatriótától származott, akik ezzel kívánták segíteni a múzeum munkáját. A megalakulásra végül 1972. március 21-én került sor. A rendszeresen végzett tevékenységük csak 1974 elejétől bontakozott ki, amikor is Mácza Mihály vette át a Kör munkájának irányítását. Azóta rajta kívül Trugly Sándor, Szalay Vilma, Kállay Jolán, illetve napjainkban Novák Tamás tölti be ezt a tisztséget. Jelenleg 72 regisztrált tagot tartanak nyilván.

Duna Menti Múzeum Baráti Köre

A Kör 1989-ig rendkívül fontos szerepet játszott a múzeumi gyűjtemény gyarapításában, ám ezzel a tevékenységgel sosem hagytak fel: közel 3000 tárgyal bővítették az intézmény gyűjteményeit az elmúlt fél évszázadban. Emellett kezdetektől fogva odafigyeltek a komáromi és a Komárom környéki történelmi épületek, szobrok, emlékhelyek megjelölésére és felújítására. Az értékmentéssel kapcsolatban a városi temető sírjainak általuk végzett megmentése és gondozása is nagy jelentőséggel bírt. Ezzel párhuzamosan mindig nagy hangsúlyt fektettek az ismeretterjesztésre és a szakmai munkára is: a történeti előadásaik ma nyilvánosak, rendszerint neves szakembereket kérnek fel egy-egy Komáromhoz kapcsolódó témakör bemutatására. A történeti témák köré gyakran szerveztek tanulmányi kirándulásokat is.

A társulás által végzett munka jelentőségét bizonyítja, hogy 1997-ben, fennállásának 25. évében városvédő tevékenységéért Pro Urbe díjat kaptak Komárom önkormányzatától.

Galéria

Az ünnepi eseményen a vezetőség háromféle emléklappal jutalmazta a tagokat aszerint, hogy melyikük mióta vesz részt a Kör munkájában. Négyen kaptak arany emléklapot, ami azt jelenti, hogy ők legalább 40 éve tagok. Közülük Hegedűs Margit, a Kör krónikása beszélt az emlékeiről az Új Szónak. A munkát kereken 43 éve végzi, s annak idején Mácsik Andrástól vette át a teendőket: „Gyönyörű betűi voltak. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy olvasható-e, amit ír. Mondtam, olyan szépen nem tudok írni, mint Mácsik úr, de aztán igyekeztem“. Mint fogalmazott az elmúlt évtizedekben „nagyon sok magyar értéket találtak a városra vonatkozólag“, s számos olyan értékes embert ismerhettek meg,akik értékelték a régi dolgokat“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?