Nagykeszin ilyen idősotthon épülhet (a munkaügyi tárca látványterve)
30 fős idősotthont építene Nagykeszi
Az önkormányzat a munkaügyi minisztérium felhívására jelezte pályázati szándékát. Ha zöld fényt kap a beruházás, a nemrég átadott bölcsőde után újabb intézmény jöhet létre az alsó-csallóközi községben.
Összesen 2,5 millió eurós befektetésről van szó, amelynek köszönhetően nem „kórház jellegű“, legfeljebb 30 fő ellátására alkalmas idősotthon jönne létre – tájékoztatta lapunkat Csóka Lajos (Szövetség), Nagykeszi polgármestere. „Nagy lépés lenne számunkra, ha megvalósulhatna az idősotthon. Azt jelentené, hogy jól állnánk a szociális beruházások terén“ – vázolta az önkormányzat vezetője arra is utalva, hogy mindössze néhány hete adták át az új községi bölcsődét.
A pályázók önkormányzatok a minisztérium által főiskolai tanárokkal és hallgatókkal készíttetett három típusterv közül választhattak – Nagykeszin végül a C-típus mellett döntöttek. A pályázati szándékok leadásának határidejét a szaktárca február végéig meghosszabbította, ugyanis a visszajelzésük szerint sok pályázat érkezett be, ezek elbírálása ráadásul időbe telik. A beruházások költségeit a Helyreállítási Alapból állják majd. Az adott pályázati kör kiértékelése, amelyben Nagykeszi is részt vett, márciusban várható. Ha pedig ekkor zöld fényt kapnak, indulhat a szokásos folyamat a projektdokumentációk elkészítésével, az engedélyek beszerzésével, valamint a közbeszerzésekkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.