28 ezer eurót utalt át a csalóknak egy nő, mert elhitették vele, hogy a rendőrség körözi

euró pénz

28 ezer eurót veszített egy 29 éves pozsonyi nő, miután elhitte, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A nőt egy angolul beszélő ismeretlen személy kereste meg telefonon, aki tájékoztatta, hogy visszaéltek az adataival. Az ügy megoldása érdekében azt kérték tőle, nyomja meg az 1-es gombot a mobilján.

Miután ezt megtette, egy férfi közölte vele, hogy körözik, és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki személyével szemben, mivel a neve és adatai egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos szervezetnél bukkantak fel.

A telefonáló ezenkívül azt mondta a nőnek, hogy a bűnbanda elleni hajtóvadászat bejelentéséhez feltétlenül meg kell védenie a pénzét, és azt kriptovalutára kell átváltania.

Az áldozat a csaló utasításait követve 20 ezer eurót vett fel az egyik automatából, amelyet később egy kriptopénz-automatában helyezett el. Mindez nem volt elég: hazáerkezése után további 8 ezer eurót küldött a telefonjára telepített alkalmazáson keresztül, így összesen 28 ezer eurót dobott ki az ablakon.

A rendőrség ennek apropóján figyelmeztetett, ne dőljünk be az ilyesfajta átveréseknek, a hatóságok ugyanis sosem kérnek olyat, hogy utaljunk át tetemes összegű pénzt ismeretlen számlákra.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?