26. Komáromi Napok – számos újdonsággal

Pontosan egy hét múlva kezdődik a Duna két partján fekvő Észak- és Dél-Komárom legna- gyobb közös rendez- vénysorozata, a 26. Komáromi Napok.KomáromBár a hivatalos megnyitó április 26-án lesz, az előrendezvények már április 21-től zajlanak.

Pontosan egy hét múlva kezdődik a Duna két partján fekvő Észak- és Dél-Komárom legna- gyobb közös rendez- vénysorozata, a 26. Komáromi Napok.

Komárom

Bár a hivatalos megnyitó április 26-án lesz, az előrendezvények már április 21-től zajlanak. A május elsejéig tartó eseményre idén több újdonsággal is készültek a szervezők.

A Komáromi Napok legtöbb látogatót vonzó rendezvényei minden évben a Klapka téri nagyszínpadon zajló koncertek, de a Tiszti pavilonban, a Borok utcájában, és május elsején az Öregvárban is lesznek koncertek. A szervezők célja, hogy a népszerű, ismert zenekarok mellett helyet adjanak a helyi, valamint a környékbeli együtteseknek is. Itt lesz Kasza Tibi, Király Viktor, a Cimbali Band és Danics Dóra, a Budapest Bár, Veres Mónika, a hazaiak közül fellép Emmer Péter és a már megszokott Tribute zenekarok. Nem feledkeztek meg a szlovák közönségről sem, igyekeztek olyan szlovák együtteseket hívni, amelyek a lehető legszélesebb réteget szólítják meg (Celeste Buckingam, Desmod, Fuera Fondo és Marián Grexa), de fellépnek a helyi szlovák együttesek is. Színes a dél-komáromi zenei kínálat is, a Jókai liget színpadán koncertet ad a Republic, a Beatrice, Anna and the Barbies, a Ladánybene 27, a Magashegyi Underground, Bereczki Zoltán és Radics Gigi.

Idén kissé megváltozik a Komáromi Napokon megszokott belvárosi kép. A rendezvény területére a Nádor utca elején felállított nagy kapun keresztül léphetünk be. Itt kezdődik és egészen a Duna Menti Múzeumig húzódik a Kézművesek utcája, a múzeumtól a Klapka térig állítják fel az ételeket kínáló sátrakat, a Borok utcája pedig a Klapka téren kap helyet. Az ismert hazai borászok mellett ezúttal vendégként két erdélyi borász kínálja italait. Újdonság a Heineken gyárral közösen kialakított Sörök utcája, amelyet a Megye utca felső részén rendeznek be, és ahol a tájainkon nem kapható sörkülönlegességeket is kóstolhatnak a látogatók. További újítás lesz a múzeumkertben az Édesség udvar, ahol kávépörkölés, kalácssütés, csokikóstolás és több gyerekprogram zajlik. Kiemelt rendezvény a május elsejei Öregvár nap, ahol bemutatkoznak a Felvidéki Tavaszi Emlékhadjárat résztvevői is.

A hagyományoknak megfelelően a programfolyamot számos sport- és kulturális esemény színesíti. A nagyobb tömegeket vonzó események közül meg kell említeni a kerékpárosversenyeket (Csárda túra és Brigetio MTB Maraton), valamint a 43. évfolyamába lépő Komárom–Komárom Futóversenyt. Ez utóbbival kapcsolatos újdonság, hogy a belvárost és a vár területét is belevették a futók útvonalába. Lesz továbbá kötélhúzás, lovaglás, számtalan labdajáték a két város sportpályáin, valamint versenyek iskolások számára.

Mindezek mellett kiállítások sora, ismeretterjesztő és színházi előadások, vetélkedők, történészkonferencia, folklórműsorok, valamint gyerekprogramok várják a Komáromi Napok látogatóit. (PR, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?