A Komáromi Napok az év legnagyobb rendezvénysorozata
2019-ben is külső szervezőre bízza a Komáromi Napok lebonyolítását a város
Idén is 45 ezer eurót fordít a város a Komáromi Napok rendezvénysorozat megszervezésére, csakúgy, mint 2018-ban. Erről az óév utolsó testületi ülésén döntöttek a képviselők. A Komáromi Napok rendezvénysorozata minden évben április 26-án, a város napján kezdődik és egy héten át tart.
A város költségvetési provizóriummal kezdi a 2019-es évet, mivel az előző testület már a novemberi választásokon felállt új önkormányzatra hagyta annak elfogadását. Hogy a közbeszerzést minél előbb ki lehessen írni a 28. Komáromi Napok lebonyolítójának kiválasztására, a hivatal már decemberben a testület elé terjesztette az erre a célra szolgáló pénzcsomag elfogadását. A közbeszerzés nyertesének feladata lesz a Klapka téri központi koncertek, a Borok utcája, a Kézművesek utcája, valamint az Öregvár Napok megszervezése, a komplett műszaki háttér, fény- és hangtechnika megoldása valamennyi színpadon, továbbá a reklámozás.
Az anyag vitájában többen felvetették, hogy a szervező társaság – amelyet már az elmúlt években is közbeszerzés útján választottak ki – egyre magasabb bérleti díjat kér az árusoktól a fabódékért, az árusítóhelyekért, ami aztán az árakban is megmutatkozik. Felvetődött, hogy korábban a városi hivatal vállalta a szervezést, és nem kellene-e újra ehhez a modellhez visszatérni. Ellenérvként elhangzott, hogy a külső szolgáltatók más pozícióból tudnak tárgyalni a zenekarokkal, a beszállítókkal, és az esőnapok rizikóját is ők vállalják. Bauer Ildikó MKP-s képviselő, a Dunamente Turisztikai Desztináció Menedzsment igazgatója – amely szervezetnek tagja Komárom is – megjegyezte: a TDM a várossal közösen meg tudná szervezni a Komáromi Napokat. Ezáltal valós képet kapnának a költségekről és átláthatóbbá válna az elszámolás is. A város rendkívüli tagdíjként fizetné be a TDM-be a Komáromi Napokra szánt pénzt, és ehhez a befizetett összeg 90 százalékának megfelelő nagyságrendű állami plusztámogatást lehetne lehívni. Keszegh Béla polgármester szerint a jövőben el lehet gondolkodni ezen a modellen, de előbb ki kell dolgozni a részletes szabályokat és megkérdezni a TMD további tagjait is. A képviselők többsége elvetette Bauer Ildikó javaslatát, majd megszavazta, hogy közbeszerzést írjon ki a város a 28. Komáromi Napok szervezőjének kiválasztására és jóváhagyta a 45 ezer euró pénzkeretet is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.