2014 KERTmesterét keresik Nagymegyeren

<p>Nagymegyer. Kert- és erkélyszépségverseny kezdődik Nagymegyeren, melynek fő célja, hogy támogassa a lakosok környezetük szépsége iránti érdeklődését, valamint, hogy hozzájáruljon egy szebb és ápoltabb városkép kialakításához.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

A KERTmester 2014 versenyt a városszépítő program keretében Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere aNagymegyeri Kiskertészek Szövetségének szakmai támogatásával hirdette meg. A szervezők három kategóriában várják az érdeklődők jelentkezését: a családi házak, a társasházak és a szálláshelyek előtti kertek, udvarok, erkélyek és zöldövezetek mérettetnek meg. Az értékelésnél fontos szerepet játszik, hogy a területek az utcáról is jól láthatók legyenek. Az öttagú szakmai zsűri egyebek mellett a színharmóniát, a dekorációkat, a biodiverzitást, a növények egészségét és a kompozíció tartósságát is pontozza.

„A jelentkezési határidő 2014. április 15. Az ezt követő hónapokban a zsűri figyelemmel kíséri a kompozíció fejlődését, és három, előre meghatározott időpontban tett látogatás után felállítja a végső sorrendet. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Szent István Napokon kerül sor. A kategóriák nyertesei értékes ajándékcsomaggal gazdagodnak, és elnyerik a 2014-es KERTmester címet” – tájékoztatott Néveri Sándor. Az érdeklődők a nagymegyeri polgármesteri hivatalban személyesen vagy elektronikus úton leadott jelentkezési ívvel nevezhetnek. Bővebb tájékoztatást Varga Judit ad a [email protected] e-mail címen vagy a 031/5904914-es telefonszámon.

Belucz János, a Nagymegyeri Kiskertészek Szövetségének elnöke úgy véli, az ilyen jellegű versenyek nem csupán azért hasznosak, mert szépítik a városképet, hanem azért is, mert motiválják a lakosokat arra, hogy valami szépet alkossanak, ezzel is erősítve a természethez való pozitív viszonyukat. A zsűriben a Kiskertészek Szövetségének két elnökségi tagja mellett helyet kapott a városi hivatal két alkalmazottja, és egy PR-szakember.

A Nagymegyeri Kiskertészek Szövetsége a város egyik legnépesebb, aktív civil kezdeményezése. A csoportosulás közel 200 taggal büszkélkedhet, rendezvényeik közül kiemelkedik az évente megrendezett májusi bor-, valamint a szeptemberi terménykiállítás.

A „KERTmester” nagymegyeri összefogásra buzdító közérdekű projekt kiötlője és fő szponzora az aPRimage ügynökség, amely 2013-as „Szeretlek, Dunaszerdahely!” nevű kampányáért a Szlovák Public Relations Egyesület rangos elismerését kapta. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?