KOCSIS EDINANagyida. 2014 tavaszán léphetnek be az első dolgozók a KKP Inveszt cég nagyidai ipari parkjának kapuján.
2014-ben indul a termelés az ipari parkban
KOCSIS EDINA
Nagyida. 2014 tavaszán léphetnek be az első dolgozók a KKP Inveszt cég nagyidai ipari parkjának kapuján. Az alapkövet a múlt héten rakták le.
„Az építkezés pár héten belül elkezdődik, februárban vagy márciusban fejeződik be, a termelés áprilisban, májusban indulhat – közölte Beluscsák Gyula, a község polgármestere. Az első üzemcsarnokba az eddig Kenyhecen működő IEE Sensing Slovakia gépjárműipari vállalat költözik. A polgármester szerint az ipari park nagy előrelépést jelent nem csak a falu, hanem a környékbeli települések lakosai számára is. Az IEE cég az első fázisban 540 alkalmazottat hoz át Kenyhecről. 2014 végéig további 100–150 embernek lesz munkája, később akár háromezerre is nőhet az ipari park alkalmazottainak száma. Beluscsák Gyula elmondása szerint tárgyalások folynak egy spanyol és egy német céggel. „A faluban nagy a munkanélküliség, 1450 roma lakos él itt, közülük sokan dolgozhatnak az ipari parkban. Itt nemcsak a főiskolai és középiskolai végzettségűeknek, hanem az iskolázatlan embereknek is akad munka” – közölte a polgármester.
Beluscsák elmondta, a kenyheci és a nagyidai ipari park nem jelent egymásnak konkurenciát, és az, hogy az első cég épp Kenyhecről érkezett, nem nevezhető „céglopásnak”. A vállalat Nagyidát előnyösebbnek találta, ugyanis a munkásai nagy része Szepsiben lakik, továbbá nagyobb üzemcsarnokra volt szükségük. „Ha olyan érdeklődő érkezne, akinek nem felel meg Nagyida, felajánljuk a kenyheci ipari parkot” – közölte Beluscsák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.