200 ezer eurót osztanak szét közhasznú projektekre

123123
Kassa |

A Kassai Önkormányzati Régió (KSK) újabb pályázatot hirdetett közhasznú projektek támogatására. Erre a célra összesen 200 000 eurót különítettek el, a pályázatokat szeptember 13-ig lehet benyújtani.

A támogatás összege egy sikeres pályázat esetén 500 euró és 10 000 euró között mozog, a projektnek pedig november 15-ig be kell fejeződnie - közölte a KSK. A támogatás a projekt összes elszámolható kiadásának legfeljebb 90 százalékát teszi ki. A támogatási területek a regionális fejlesztés, a környezetvédelem, a sport, a szociális ügyek és az egészségügy, az oktatás, a tudomány és a kutatás, valamint az emberi jogok és szabadságjogok területére terjedhetnek ki. Egyéni támogatásra pályázhatnak mind jogi személyek, mind természetes személyek - a régió területén letelepedett vagy állandó lakóhellyel rendelkező, illetve a régióban tevékenységet folytató vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozók. 

 „Az egyéni támogatásoknak köszönhetően a megye olyan, látszólag kisebb projekteket is támogatni tud, mint például a helyi kápolnák felújítása, növénytetők megvalósítása, sportrendezvények szervezése, idősek vagy fiatalok számára szervezett programok, valamint intelligens megoldások a kultúrában” - mondta Rastislav Trnka, a KSK elnöke.

A pályázattal kapcsolatos további információk a régió honlapján találhatók.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?