200 ezer eurós hitel vesz fel a magyar óvoda bővítésére Ógyalla

Tíz polgármesterjelölttel Ógyalla a járási csúcstartó
Ógyalla |

Kisebb akadályba ütközött az óvodabővítés folytatása Ógyallán, ám a város jó eséllyel megkapja a befejezéshez szükséges újabb támogatási összeget Magyarországról.

A város még 2017-ben csatlakozott a magyar kormány által meghirdetett óvodafejlesztési programhoz 56 más önkormányzattal együtt. A Bethlen Gábor Alap (BGA) először 60 millió forintot (az akkori árfolyamon mintegy 191 ezer euró) adott a B pavilon bővítésére. 2020 októberében Ógyalla újabb támogatást kért a BGA-tól, amelyből a fejlesztés második szakaszát finanszírozták volna. Ez végül több mint 79 millió forintot (mintegy 216 ezer eurót) jelentett.

2021 második felében azonban több gond is adódott a fejlesztés folytatásával. Az építőanyagok terén tapasztalható áremelkedés mellett kiderült, hogy az első szakasz során olyan munkáról állítottak ki egy 30 ezer eurós számlát, amelyet senki sem végzett el. Az önkormányzat – ahogy arról most és a korábbi ülésen is tájékoztatott Peter Závodský polgármester – büntetőfeljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a komáromi járási rendőrség nyomoz. A kérdéses 30 ezer eurós befektetést igénylő munkát ugyanakkor mindenképpen el kell végezni ahhoz, hogy a BGA-tól megkapják a második szakasz megvalósításához szükséges összeget, így ezt a város saját forrásból állja. Ha ez nem történne meg, még az a veszély is fennállhat, hogy a munkálatok első szakaszára folyósított összeget is vissza kellene fizetni a magyarországi félnek.

A beruházás összesen mintegy 600 ezer euróba kerül, a költségek kétharmadát teszi ki a magyarországi támogatás, a többit Ógyallának kell állnia. Ennek érdekében a képviselő-testület legutóbbi ülésén ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyták egy 200 ezer eurós hitel felvételét.

Az ülésen hosszabb vita alakult ki az ügyben, amely kapcsán a kérdéses 30 ezer eurót kitevő, el nem végzett munkán ismét több képviselő háborodott fel. Eduard Ševčík képviselő emellett kikötötte, ő ugyan az előállt helyzet miatt most megszavazza a hitel felvételét, ám szerinte sokkal inkább az olyan prioritást élvező fejlesztésekkel kellene foglalkozniuk, mint a kultúrház és a Sport utca rendbetétele, valamint a margitpusztai út fejlesztése. Štefan Pupák képviselő elmondta, a regionális fejlesztési bizottság ülésén részletesebben megvizsgálták, hogy a hitelfelvételen kívül van-e más lehetősége a városnak, de végül abban állapodtak meg, hogy nincs. Hangsúlyozta, a felmerült gondokért senki sem felelős a mostani városvezetés vagy a városi hivatal részéről, nem ők mulasztottak. Végül leszögezte, ha most nem lépnek, a bővítés befejezése hosszú évekig elhúzódhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?