160 további településen válik hivatalossá a kisebbségi nyelvhasználat

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

160 településsel és 300 településrésszel bővül azoknak a helységeknek a listája, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 15 százalékot – a kormányrendeletet csütörtökön ismertette Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos a parlament nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottságában. A rendelet július 1-jén kerül a kormány elé és 2023. január 1-jén lép életbe.

A kormánybiztos ismertette, hogy a listát a tavalyi népszámlálás adatai és a vonatkozó törvények alapján állították össze. A törvény szerint azokon a településeken használható a hivatalos érintkezésben a kisebbség nyelve, ahol a kisebbség aránya két egymást követő népszámláláson meghaladja a 15 százalékot. „A kisebbségi nyelvhasználati jogok elsősorban Szlovákia északkeleti részén található településeken bővülnek a roma és a ruszin nyelv esetében” – mondta Bukovszky. A lista 88 ruszinok lakta, 66 romák lakta, valamint egy-egy magyarok, illetve németek lakta településsel bővül, továbbá 300 településrésszel.

Bukovszky arról is tájékoztatott, hogy a települések kisebbség nyelvén történő hivatalos megnevezéséről történészekkel és olyan nyelvészekkel egyeztettek, akik beszélik az adott kisebbség nyelvét. „A rendelet elkészítése során figyelembe lettek véve a munkacsoport javaslatai, a nyelvi és társadalmi vonatkozások, és kérdőíves felmérés útján az érintett községekkel is megtörtént a kapcsolatfelvétel” - tette hozzá Bukovszky.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?