15 ezer euróval húzott le egy nyugdíjast – felismeri a csalót? (VIDEÓ)

atveres

Jól bevált módszerrel csaltak ki pénzt egy pozsonyi nyugdíjastól.

A felvételen látható ismeretlen férfi telefonon keresett fel egy 86 éves bácsit. A pozsonyi rendőrség hadnagyaként mutatkozott be neki, és elhitette vele, hogy fia közlekedési balesetet okozott, amelyben megsérült egy kisgyermek.

Az álrendőr közölte, hogy 15 ezer eurót kell fizetnie kártérítésként, máskülönben a gyereke börtönbe kerülhet. A nyugdíjas nem habozott, összegyűjtötte megtakarítását, ám először elutasította a csaló utasítását, miszerint helyezze egy zacskóba a készpénzt, majd hajítsa ki az ablakon.

Helyette egy magasabb rangú „rendőrtisztet” kért, aki természetesen meg is érkezett a bejárati ajtóhoz. Neki egyszerűen átadta a pénzt, majd visszatért a lakásába.

Ezután hívta csak fel a fiát, aki közölte vele, hogy jól van, semmilyen balesetben sem vett részt. Az idős férfi végül a rendőrséghez fordult, akik már dolgoznak az ügyön, és keresik a tettest. Amennyiben rendelkezik információval a csaló hollétéről, jelezze a 158-as segélyhívón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?