13 adóhivatali kirendeltség szűnik meg holnaptól – köztük a gútai és az ógyallai is

Gútai adóhivatal
Pozsony/Komárom |

A központi adó- és vámhivatal által optimalizációnak nevezett folyamat a déli, a középső, valamint a keleti országrészeket érinti. December 1-től már semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak ezeken a helyeken az ügyfeleknek.

Már hónapok óta lehetett tudni, hogy az adott városokban sor kerül majd a kirendeltségek megszüntetésére. Az adó- és vámhivatal hivatalos közleménye szerint több ok is az optimalizáció mellett szólt, ill. az már 2012 óta tervbe volt véve. Az okok között megtalálható az elektronikus kommunikáció térnyerése, valamint az is, hogy a kliensek már kevésbé keresik fel személyesen a hivatali pontokat. A 13 kirendeltséget – együtt az ott eddig dolgozó alkalmazottakkal – a legközelebbi nagyobb központokkal vonják össze. A központi adó- és vámhivatal szerint ennek köszönhetően csökkenni fognak az épületek bérlésére és fenntartására fordított állami kiadások is. Ami a klienseket illeti, több csatornán keresztül is tudnak majd kommunikálni a hatóság munkatársaival.

A magyar nyelvterületet a somorjai, gútai, ógyallai, szepsi és nagykaposi kirendeltségek megszűnése érinti – e városokból, ill. azok környékéről értelemszerűen Dunaszerdahelyre, Komáromba, Kassára, valamint Nagymihályra kell utazniuk azoknak a klienseknek, akiknek személyes ügyintézésre van szükségük december 1-től.

Hasonló sorsa jutnak az eddigi galgóci, lőcsei, nagyrőcei (Revúca), gyetvai (Detva), szinnai (Snina), sztropkói (Stropkov), szobránci (Sobrance) és gölnicbányai (Gelnica) adóhivatali kirendeltségek is.

A központi adó- és vámhivatal közleménye szerint az optimalizáció nyomán növelni tudják a szolgáltatásaik minőségét, amelyet a munkafolyamatok elektronizációja és automatizációja tesz lehetővé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?