12 éves kislányokat erőszakolt meg két kamasz

rendőrség
Privigye |

Az eset még 2019-ben történt Privigyén (Prievidza), mikor egy 15 és egy 16 éves fiú részegen 12 éves kislányokat erőszakolt meg.

A két kamaszfiú egy privigyei lakásban követte el a bűncselekményeket.

A kiskorú elkövetők alkoholt fogyasztottak és a lányokat is borral kínálták – írja a noviny.sk. A vád szerint ezt követően az egyikük annak ellenére megerőszakolta az egyik áldozatot, hogy az kétségbeesetten tiltakozott. Az áldozat egykorú barátnőjének ekkor még sikerült megvédenie magát. 

Másnap azonban minden folytatódott, és az egyik fiatal mindkét kislányt szexuálisan zaklatta. „Tudatosítaniuk kellett volna, hogy egy 12 éves gyerekkel lenni bűncselekmény” – mondta Darina Hrabovská pszichiáter.

Az esetre akkor derült fény, mikor az egyik kislány beszámolt róla a családjának. Roman Tarabus kerületi rendőrszóvivő elmondta, hogy az áldozat a történtek miatt poszttraumás stressz szindrómában szenved.

A bíróságon az elkövetők bűnösnek vallották magukat. Hároméves börtönbüntetésre ítélték őket, három év próbaidőre felfüggesztve, továbbá megtiltották nekik az alkoholfogyasztást, és szociális képzésen kell részt venniük.

(br, noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?