Boris Valábik beismerte: „A testvérem ajándéka évek óta nálam van, és már nem adom oda neki”

v

Boris Valábik ebben az évben a legaranyosabb ajándékok között válogat.

Nemcsak azt árulta el, hogy sok, sőt nagyon sok ilyen ajándékot fog vásárolni, hanem azt is, hogy egy speciális ajándékot miért nem adott oda még mindig a testvérének. A volt jégkorongozó és ismert műsorvezető Boris Valábiknak februárban megszületett kislánya, Viktória, így az idei karácsonyt először fogják hármasban ünnepelni. „Nagyon örülök. Amióta a kicsi megszületett, az élet teljesen más értelmet kapott. Viktorka végtelen örömforrás. Apának lenni ugyan óriási felelősség, de határtalan szeretet is” - vallja be Boris Valábik, aki ebben az évben már a legkisebbeknek szánt ajándékokat is vásárol. „A feleségemnek és nekem ugyanaz a véleményünk, hogy nem kell eltúlozni az ajándékvásárlást. Nem olyan szülők vagyunk, akik játékheggyel árasztják el a gyereket, hiszen úgyis csak egyet-kettőt választ ki, s azzal játszik. Ám igaz, hogy nagy a csábítás, és nehéz ellenállni“ - mosolyog az újdonsült apuka.

Ön is „LEG játékot” keres csöppségének? Ha játék, akkor PLANEO!

Boris minden szabad percét a kis hercegnővel tölti. Néha a spanyol Monty is csatlakozik hozzá. Foto: Boris Valábik IG

Boris Valábik nemcsak a csinos Lucia férje és az elbűvölő Viktorka apja, hanem fiú, unoka, testvér, barát. Karácsony előtt ő is elgondolkodik, hogy kinek mit ajándékozzon és hol vegye meg. „Szívesen járok az üzletbe, hogy lássam, hogyan néz ki az a tárgy, amit szeretnék megvenni. Előfordul, hogy ott kapok ihletet és megveszem, ami éppen megtetszik. Vagy leülök a számítógéphez, kikeresem a planeo.sk honlapot, az árut az online kosárba teszem és hazahozatom” - mondja a volt jégkorongozó. „Már többször meggyőződtem szolgáltatásaik minőségéről vagy a 53 üzlet valamelyikében, vagy online rendeléskor. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Tehát nálunk is érvényes: Ha karácsony, akkor PLANEO” - mondja az ünnepre várva a rokonszenves volt sportoló.
 

Miért érdemes a PLANEO-ban vásárolni? Győződjenek meg róla!

Monty-t eredetileg testvérének vette. Foto: Boris Valábik IG

A testvérének szánt ajándék még mindig nála van

Valábikéknál van a négylábú Monty. Eredetileg másnak szánták. „Montyt a testvéremnek vettem ajándékba. A kölyökkutya egy ideig nálam volt, és én úgy megszerettem, hogy egyszerűen nem adtam oda neki” - vallja be Boris. „A tesóm belenyugodott, de bizony már nem emlékszem, hogy akkor Monty helyett milyen ajándékot adtam neki” - mondja nevetve.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?