Zeffirelli Názáreti Jézusa igazi családi mozifilm

Zeffirelli 1973 őszén kapta az ajánlatot, hogy egy többrészes filmet forgasson Jézus Krisztus életéről, amit első hallásra azonnal visszautasított. Ám a producer, Vincenzo Labella nem hagyta annyiban a dolgot. Tudta, hogy ennek a rendezőnek kell elvállalnia a munkát, aki amellett, hogy világhírű művész, hitét gyakorló katolikus is. ĺgy aztán szüntelenül bombázta őt érveivel, készítse el a filmet, fogja fel úgy ezt a feladatot, mint Jézus iránti szeretete kifejezését, éljen e példátlan lehetőséggel, mely alkalmat ad arra, hogy aprólékosan elmesélje az evangéliumok történetét, hiszen erre éppen most, az értékek és ideálok krízisében volna nagy szükség. „Ezek az érvek óriási hatással voltak rám – mesélte később a rendező –, erkölcsi felelősséget kezdtem érezni, s nem utasíthattam vissza a felkérést.”

Helyszínek

ĺgy aztán Zeffirelli a bibliai jelenetek forgatásának színhelyét kezdte keresni, elsőként természetesen Izrael jött szóba. Az ottani politikai helyzet azonban, a katonák jelenléte s a vallási csoportok közti állandó feszültségek nem sok reménnyel kecsegtettek.

A következő lehetséges helyszín Egyiptom volt, melynek kormánya maga hívta meg nagy lelkesedéssel a filmeseket. Egy helyi szokás azonban nagyban nehezíthette volna a forgatást. Mégpedig az, hogy bármely mohamedánnak joga van Allah nevében beavatkozni, s betiltani a munkát, ha úgy ítéli meg, hogy az az ő vallását sérti.

Zeffirelli végül is Marokkóban és a tunéziai Monastirban forgatott, ahol felállították Heródes palotájának és a jeruzsálemi templomnak az óriásdíszletét. Olyan élethűre sikerültek a kulisszák, hogy hamarosan a leglátogatottabb turistaattrakcióvá vált a hely, így aztán a tunéziai kormány a forgatás befejeztével sem engedte a lebontásukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy Tunéziában ne adódtak volna problémák. Leginkább féltékeny férfiak okozták őket, olyanok, akik feleségeiket s lánytestvéreiket őrizték. Noha sikerült ideális leányzót találni a fiatal Mária szerepére, a felvétel kellős közepén beállított a fivére, és elvitte őt.

Júdástól Jézusig

A legbonyolultabb feladatot mégsem a külterek, a belterek, még csak nem is a szeszélyes statiszták jelentették, hanem a megfelelő személy Názáreti Jézus szerepére. Zeffirelli jelöltjei közt volt Dustin Hofman és Al Pacino is, de mindkettejük szerepeltetését – tegyük hozzá, hogy szerencsére – hamar elvetette. Nem volt hát Jézus, de időközben megtalálták Júdást, mégpedig az angol Robert Powell személyében. Igazi profi, a rendező szerint kissé extravagáns és cinikus. A kamerapróbák alatt azonban alapvető fordulat állt be, mégpedig tulajdonképpen kék szemének köszönhetően. „A szemek jelentenek a filmben mindent – magyarázza a rendező –, mert kifejezik a lélek és a jellem erejét. S az ő szeme annyira kifejező volt, hogy csak úgy fölvetettem, nem volna-e érdemes kipróbálni őt Jézus szerepében.” Az ötlet gunyoros nevetést váltott ki, no meg kérdések sorát, vajon Zeffirelli nem veszítette-e teljesen el az ítélőképességét. Végül a maszkmesterek mégis nekiláttak a munkának, s az eredetileg göndör színésznek hosszú egyenes hajat csináltak középen választékkal, meg rövid szakállat... „Fokozatosan valamennyien tudatosítottuk, hogy a szemünk láttára történik a csoda, amikor az az ember olyan fényt kezdett sugározni, mely nem egészen tartozott őhozzá. Aznap valamennyien megértettük, hogy megtaláltuk a színészt Jézus szerepére. Pontosabban: az ég küldte nekünk.”

Ellentmondásos dolog, hogy bár Robert Powell külsőleg már megszólalásig hasonlított Jézusra, belsőleg, neki magának még fel kellett őt fedeznie. „Az evangéliumot olvasva – vallotta a színész – nem azt a Jézust találtam, aki úgy általában az emberek képzeletében él. Krisztus itt nem úgy jelenik meg, mint erőtlen, finom teremtés, én inkább egy bár szeretetteljes és együttérző, de nagyon is energikus és következetes, nem egyszer dühös Krisztust találtam.” Később a Movie Stars magazinnak így nyilatkozik: „A forgatás előtt semmilyen vonzalmat nem éreztem a vallás iránt, Jézusról meg halvány fogalmam nem volt. Ám Krisztust alakítani hosszú hónapokon át lehetetlen anélkül, hogy az ember a végére ne hinne benne maga is. Ma hiszek Jézusban és az ő istenségében, az ember és Isten kapcsolódását látom benne. Mert lehetetlen átélve e drámát a hatása alá nem kerülni. Sokkal alázatosabb lettem.”

A film hatása

Powell alakítása a mai napig páratlan sikernek örvend. Nemcsak a filmkritikusok egyeztek meg abban, hogy a filmtörténet legjobb Jézus-alakítása volt, hanem levélírók tízezrei biztosították a színészt arról, hogy pontosan ilyennek képzelik Jézust, amilyennek ő láttatta. Dél-Amerika templomaiban még most is, több mint harminc évvel a forgatás után az ő töviskoszorús fényképe díszíti a templomok falait.

Dave Armstrong amerikai író éppen súlyos depresszióban szenvedett, amikor 1977 húsvétján Zeffirelli nagyszabású filmjét közvetítette a tévé. „Jézus, ahogyan meg volt formálva, óriási hatást gyakorolt rám, s éppen a legjobb pillanatban. Először kezdtem el mélyebben gondolkodni az evangéliumról, a kereszt és a szenvedés jelentőségéről és arról is, hogy Jézus nemcsak Isten fia, hanem Fiúisten is, a Szentháromság második személye. ĺgy a betegségem és az újra felfedezett kereszténység együttesen arra ösztönzött, hogy úgy kövessem Krisztust, mint uramat és megváltómat.

Ernest Borgnine hollywoodi színész a filmben mint százados állt a kereszt alatt: „A kamera rám volt élesítve a kereszt tövénél, így Powellnek nem kellett jelen lennie a forgatásnál. Közben Zeffirelli egy krétakört rajzolt a kulisszára, hogy arra nézzek, mintha Jézusra néznék. Valahogy nem éreztem magam felkészültnek a jelenetre, s megkérdeztem, nem olvashatná-e fel közben valaki a Bibliából Jézus szavait, hogy hitelesebb tudjak lenni. Zeffirelli maga fogta a Bibliát, kinyitotta Lukács evangéliumánál, és beintett a kamerának a forgatásra. Amikor Zeffirelli hangosan olvasni kezdte Jézus szavait, én a krétakörre tekintettem, s arra gondoltam, vajon mi játszódhatott le a százados fejében. Megpróbáltam beleélni magam, valahogy így: Azt a szerencsétlent ott fönt, akkor láttam, amikor meggyógyította a szolgámat, akit fiamként szeretek. Jézus mondta, hogy Isten fia, sajnálatra méltó, hogy elvész e nyomorult korban. De én tudom, hogy teljesen vétlen... És akkor hallottam: Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. És bár Zeffirelli hangja volt az, a szavak, Jézus szavai belém nyilalltak. És akkor történt. Fölfele tekintve a krétajelre, hirtelen megláttam Jézus Krisztus arcát. Világosan láttam: valódi volt, fájdalmas és vérrel borított. Leírhatatlan szeretettel nézett le rám. Nagyon mély lelki élményt jelentett ez számomra. A hitem még jobban elmélyült, és hiszem, hogy én magam jóval béketűrőbb és szívélyesebb lettem.”

Hogy hány néző számára vált Zeffirelli Krisztusa sorsdöntővé, nem tudni, mindenesetre becslések szerint a filmet napjainkig mintegy kilencszáz-millióan látták. S bár ma Robert Powell tagadja az 1977-es nyilatkozatát, s a filmet „régi történetnek” nevezi, az mindenképpen tagadhatatlan, hogy Isten éppen őáltala szólított meg sokakat, érintett meg rengeteg emberi szívet.