Budapest. Nincs jogi akadálya annak, hogy Zalatnay Sarolta a jövő héten elutazzon Amerikába, a válóperére. Erről az énekesnő ügyvédje, Kaszai Csaba tájékoztatta a Népszabadságot, hozzátéve: a Fővárosi Bíróság korábban visszaadta védence útlevelét.
Zalatnay kiutazhat az Egyesült Államokba
Zalatnayt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték, mert magas kamatot ígért, ám a pénz jelentős részét, mintegy százmillió forintot nem tudott visszafizetni. Ügyvédje szerint Zalatnay 1-2 hónapon belül kaphatja meg az értesítést a büntetés-végrehajtástól. A kézhezvétel után döntenek arról, kérnek-e halasztást. Kaszai elmondta: az írásba foglalt ítélet megérkezése után valószínűleg felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a bírósághoz. Ez azonban nem halasztó hatályú, vagyis Zalatnaynak mindenképpen börtönbe kell vonulnia.
A bevonulás időpontját a bíró határozza meg, ezt semmiféle jogszabály nem írja elő. Büntetés-végrehajtási források szerint a bevonulás időpontja függhet a büntetés-végrehajtási bíró előtt levő akták számától, de még a fegyintézetekben rendelkezésre álló férőhelyektől is. ĺgy előfordulhat, hogy egy-egy elítélt akár fél évig is várhat a „behívóra”, de a büntetését néhány héten belül is megkezdheti. Annyi azonban bizonyos, hogy a szabadságvesztés végrehajtásáról szóló értesítés kézhezvétele után az elítélt számára legalább nyolc napot kell biztosítani személyes ügyei intézésére.
Az elítélt azonban egészségi, sőt más fontos okból is kérheti a végrehajtás elhalasztását. Ilyen lehet akár a válóper is, és a börtönbe történő bevonulás előtt indokolt esetben a külföldi utazás sem kizárt. Szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy egészségi okból csak akkor engedélyezik a halasztást, ha valaki olyan betegségben szenved, amit a fegyintézeti körülmények között nem lehet eredményesen kezelni.
Az elítéltek személyes tárgyaik egy részét magukkal vihetik a börtönbe, így engedélyezhetik például rádió, televízió, számítógép és könyvek tartását, de a külvilággal való kapcsolattartást lehetővé tevő mobiltelefon már tiltott eszköznek számít. A tisztálkodást szolgáló készítmények bevihetők, bizonyos szépségápoló szerek – ilyen lehet a hajfesték – azonban már nem. E tekintetben egyetlen fogva tartottal sem tesznek kivételt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.