Vulkánkitörés - az első repülés "hamuban sült hajtóművel"

London |

<p>"Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Támadt egy kis problémánk: mind a négy hajtóművünk leállt" - ezekkel az azóta klasszikussá vált szavakkal közölte csaknem három évtizede a British Airways (BA) egyik óriásgépének pilótája 248 utasával az első hivatalosan feljegyzett, vulkáni hamu okozta légi vészhelyzet bekövetkeztét.</p>

A Speedbird 9 hívójelű Boeing 747-200-as Londonból tartott több leszállás beiktatásával az új-zélandi Aucklandbe, délkeleti irányt követve.
A gép 1982. június 24-ének holdtalan, koromsötét éjszakáján éppen a malajziai Kuala Lumpur és az ausztráliai Perth közötti szakaszon repült, Indonézia légterében, amikor a pilótafülkében a személyzet furcsa jelenségre figyelt fel: az ablakok külső felületén szikrák ezrei kezdtek pattogni, és a szellőztető rendszerből szúrós, kénes illatú füst szivárgott.
Eric Moody kapitány, a járat parancsnoka az alsó fedélzeten társalgott a légikísérőkkel, amikor az első tiszt az utastájékoztató rendszeren keresztül visszahívta a pilótafülkébe. Ekkor már az utasok is sejtették, hogy valami baj van, mert a kénes, ritkás füst percek alatt szétterjedt a fedélzeten.
Mire Moody felért a lépcsőn, teljes repülési vészhelyzettel találta szemben magát: sorra álltak le a Boeing hajtóművei, és néhány perc alatt mind a négy motor elnémult.
Ekkor hangzott el a kapitány mára világszerte szállóigévé vált és sokszor idézett bejelentése, amelyhez Moody még hozzátette: a személyzet mindent megtesz, hogy úrrá legyen a helyzeten, és ő személy szerint reméli, hogy az utasok "nem idegeskednek túlságosan".
A parancsnok azt nem árulta el, hogy sem neki, sem első tisztjének, sem a fedélzeti mérnöknek fogalma sem volt arról, mi is történik. A Speedbird 9 volt ugyanis az első repülőgép a modern polgári repülés történetében, amelyik magaslégköri vulkáni hamufelhőbe repült bele. A személyzetet az indonéz légiirányítás nem tájékoztatta arról - mivel maga sem tudott róla, és a radarok sem jelezték -, hogy nem sokkal korábban működésbe lépett a Galunggung tűzhányó, és a kitörés hamufelhője éppen a British Airways-járat kijelölt útvonalában emelkedett a magasba.
A felhő finom részecskéi behatoltak a sugárhajtóművekbe, ráolvadtak azok forró alkatrészeire és eltömték a légjáratokat.
Az utolsó hajtómű leállása után a Jumbo hatalmas, néma vitorlázó repülőgéppé alakult. A személyzet kétségbeesetten igyekezett újraindítani a hajtóműveket, tudván, hogy a 11 ezer méteres magasságot és a süllyedési sebességet figyelembe véve, tolóerő nélkül nem egészen fél órájuk van még a levegőben.
Az újraindítási kísérletek rendre kudarcot vallottak és a személyzet már éppen a vízre szállás előkészületeihez fogott hozzá - amikor egy hajtómű beindult, majd nem sokkal utána sorra a többi is. Akkor még nem tudták, de ezt az tette lehetővé, hogy a repülőgép süllyedtében kiért a hamufelhőből, és az álló motorokból a menetszél kifújta a lerakódott vulkáni por nagy részét.
Végül nagy nehezen, a hamurészecskék által teljesen összekarcolt és elhomályosított ablakok miatt semmit sem látva, műszerek segítségével leszálltak Jakartában.
Az incidens azóta minden pilótakézikönyvben előkelő helyen szerepel, és az eset után építették ki azt a globális vulkánihamu-figyelő hálózatot, amely most, az izlandi tűzhányó kitörése nyomán is akcióba lépett.
A Speedbird 9 személyzete később magas kitüntetésekben részesült, és az utasokkal együtt - hamisítatlan, fanyar brit humorral - megalapították a ma is rendszeres összejöveteleket tartó "Galunggung Vitorlázórepülő Klubot".
MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?