Visszavágyik Indiába az Aurora Borealis sztárja

Megrázó alakítást nyújt a filmben Törőcsik Franciska. Szerelmével együtt szöknek Bécsbe, az ötvenes években. Mindketten vidékiek, elhagyják a családjukat, a biztos hátteret, hogy Nyugaton kezdjenek szabadabb életet. A magyar–osztrák határsávban szovjet katonák áldozata lesz a lány. Nőiségében megalázva, lélekben megtépázva, szerelmét örökre elveszítve érkezik meg a császárvárosba. Ott szüli meg a gyermekét – nem is tudja, kitől.

Ezzel a filmmel, ezzel a fájó, felkavaró történettel járt nemrég Indiában, a kalkuttai filmfesztiválon. Tizenegy ott töltött nap után ma azt mondja: az erős szmogtól torokgyulladást kapott, de az itthonról vitt gyógyszerekkel gyorsan kikúrálta magát. A moszkitók ellen krémmel és sprayjel küzdött meg. A Gangesz sárgás-zavaros vizében nem fürdött, csak az ujját nyomta bele. De megélt sok szépet és felemelőt is. Búcsúzáskor úgy érezte, India visszavárja. Nem kétséges, hogy egyszer majd visszamegy, állítja, mert látni szeretné az ország más részeit is.

„Japán és Amerika után ez volt a harmadik hosszú repülőutam. Dohában szálltam át, tizenhárom órás repülés után érkeztem meg Kalkuttába. Reggel nyolckor indultam Budapestről, s mivel odafelé veszítettünk az időből, helyi idő szerint hajnali kettőkor érkeztem meg. India valóságos kultúrsokk az európai embernek. A közlekedés módja mindenben eltér a miénktől. Az állandó dudálás miatt a negyedik napon már füldugóval jártam. Szállodákban, üzletekben, kocsikban, mindenütt megy a légkondi. Sokkal jobban éreztem magam, ha kint lehettem 30 fokban, mint bent, egy hűtött taxiban. A szépség mellett ott a nyomor, a szegénység. Az első benyomások nagyon mélyre vésődnek az emberben.”

Mészáros Márta új filmjét, az Aurora Borealis – Északi fényt kétezer férőhelyes moziban vetítették a fesztiválon.
 

„Meglepett, hogy milyen sokan ismerték Márta alkotásait, de Jancsó Miklósról is kérdeztek, nem tudták, hogy nem él már. A szerelmi jelenetet még döbbenten nézték, náluk nem szokás az ilyesmi. Egy háromtagú család fel is pattant, számukra ez túl sok volt. De a szülés jelenet, úgy éreztem, megrendítette a közönséget. Ebben a filmben ugyanis sok szempontból nincsenek tabuk, erőteljes képek sorozata. Beültem egy indiai ifjúsági filmre egy másik terembe, láttam, hogy a történetbeli nő szép, tradicionális kendővel a testén, gondosan eteti a gyermekét, a nagy ellenség pedig a fogszabályzós, nyugati boszorkány. Féltem, hogy a mi filmünk kiveri a biztosítékot. Az indiai alkotásokban nem gyakori a nőkkel szemben elkövetett erőszak vagy a szülés. Láttam például egy olyan indiai filmet, amely helyi viszonylatban erősen feszegette a határokat, hiszen a házasságtörés ábrázolása is tabunak számít náluk. A feleség egyedül él a falujában, a férje távol van tőle, az anyósával nem jó a kapcsolata, egyszer csak megjelenik a közelében egy másik férfi, udvarol is neki, de a nő végül visszalép. Nem volt példabeszéd a filmben, ezért érvényes bárhol a világon. A cenzúrát úgy vette figyelembe az alkotó, hogy közben a művészi színvonal sem sérült. Több helyre elmentem, ahol az Aurora Borealist vetítették, s ha elcsíptek utána az emberek, mindenki szelfizni akart velem. Meglepően sok nő lépett oda hozzám azzal, hogy nagy élmény volt számára a film, de megállított egy hetvenéves úr is, aki ugyancsak gratulált. Azt mondta: szerinte ez volt a legjobb film a fesztiválon. Az 1945 című Török Ferenc-film versenyben volt a fesztiválon. Azt is angol felirattal mutatták be, mint a miénket. Indiában sokan beszélnek angolul.”

Hogy magyar színésznőként mennyire számított különleges jelenségnek a helybeliek körében? Indiában több ezer színésznő van, hiszen évente ezernél jóval több filmet produkál az ország. A nyugati színésznőket ugyanúgy körberajongják, mint a hazaiakat.

„Sokan elcsodálkoztak azon, hogy nem kísérővel járkáltam, mert a helyi sztárokra többen is vigyáztak. A fesztivál nyitógálája egy hatalmas stadionban volt, ahol indiai színészek álltak a színpadon, rengeteg testőr kíséretében. Indiában nagy a sztárkultusz. Nem mindenki értette, hogy én csak úgy egyedül sétálgatok, és kellemesen, felszabadultan beszélgetek mindenkivel, amit egyébként nagyon élveztem, hiszen rengeteg érdekes emberrel találkoztam. Megnéztem pár templomot, egyebek mellett a Belur Mathot a Gangesz partján. Az utóbbi homokkőből épült, szép, letisztult világa volt. A turistákat egyébként mindenütt szeretik. Velem is nagyon nyitottak voltak. Napközben sok helyre eljutottam, vittek-hoztak, de sötétedés után az útikönyvek tanácsait követve nem mozdultam ki a szállodából. Pár nappal később, nem tudom pontosan, miért, átköltöztettek egy ötcsillagos, gyönyörű grandhotelbe, s az ottani hostess, akinek a nagybátyja történetesen évekkel ezelőtt Pozsonyban volt nagykövet, elvitt egy szórakozóhelyre, hogy lássam a város másik arcát is, és az útikönyvekkel ellentétben nem éreztem hatalmas különbséget bármely európai város és Kalkutta éjszakai élete között. A fiatalok ott is ugyanúgy buliztak, mint nálunk. Vidéken talán erősebben élnek a hagyományok és szigorúbbak a szabályok, egy metropoliszban, úgy vettem észre, egy kicsit szabadabb az élet.”
Kalkutta minden téren tartogat valamiféle meglepetést a turistáknak, vélekedik Törőcsik Franciska. A város nyüzsgő, lüktető életét tekintve ugyanúgy, mint a gasztronómia terén.
 

„A kolduló gyerekek látványa engem is megviselt. Sok helyen sátrakban, viskókban, kalyibákban laknak az emberek. Nagyon sokan a járda szélén élik az életüket, ott esznek és ott is alszanak. Szívszorító volt a látvány. Az indiai emberek gondolkodásmódja és a kommunikációja is nagyon más. Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, hogy megbeszéltünk valamit, én biztosra vettem, hogy az úgy lesz, aztán rá kellett döbbennem, hogy félreértettem valamit. A jó szándék, úgy láttam, mindig megvolt, de néha elcsúszott egy-egy információ. A fej ingatása lehet igen, nem és talán is, de ezt is meg lehet szokni egy idő után. Látni és megélni bizonyos dolgokat egészen más, mint pusztán tudni róluk. Lazán kell hozzáállni ehhez is. India vezeti az embert, programokat talál ki neked, csak át kell adnod magadat az ottani létnek.”

Maradandó élményei közül azt is kiemeli, hogy az indiaiak nagyon kedves, közvetlen, vendégszerető emberek. Kíváncsiak, beszélgetni akarnak, gyorsan felveszik a kapcsolatot.

„Hihetetlenül kíváncsiak voltak, de nem tolakodóak. Durvasággal, arroganciával nem találkoztam. Emberileg sok pozitív dolgot tapasztaltam. Kimentem egy nap a piacra. Megtetszett egy ruha. Alkudni lehetett, hát alkudtam, bár eddig soha az életben nem voltam képes erre. Gátlásos vagyok, de ha egyszer ez a szokás, legyen, gondoltam. A turistának úgysem az igazi árat mondják, hát lefaragok belőle. Büszkén haza is vittem a ruhát, a szállodában azonban meglepődve vettem észre, hogy egy másikat csomagoltak be. Visszamentem, hogy tisztázzam a dolgot. Mondtam, hogy bocsánat, ez nem az a ruha, amelyet megvettem, talán félreértés történt köztünk. Nem cserélték ki, de a pénzt visszaadták. Átvertek ugyan, de nem éltek vissza a helyzettel. Nem állították, hogy nem náluk vásároltam. A betyárbecsület nem hiányzott belőlük. Emberileg sok pozitív dolgot tapasztaltam. A végén sálakat vettem és egy idős bácsitól több karkötőt. Szárit is akartam, de valahogy nem maradt rá idő. Ezzel kapcsolatban viszont volt egy érdekes észrevételem. Az indiai nők takarják a vállukat. Náluk az már erogén zónának számít. A száriból viszont látni lehet a hasuk egy részét, ami például Magyarországon szokatlanabb. Ezen nagyon elcsodálkoztam. Akkor hogy is van ez?”

A helyi specialitásokból nem sokat kóstolt meg. Nyers zöldséget és gyümölcsöt egyáltalán nem evett. Sem az utcán, sem a piacon. A tejtermékekkel is vigyázott.

„Mivel rizsmániás vagyok, főleg currys rizst vagy közepesen fűszeres csirkehúst ettem, és sok süteményt. A csípőset nem szeretem, de egyszer azt is kipróbáltam. Még tíz perccel később is csípte a nyelvemet. Csapvizet sehol nem ittam, még a szállodában sem. Az utcai kifőzdék látványban nagyon izgalmas falatokat kínáltak, minden jól nézett ki, de rezzenéstelen arccal mentem tovább. Fő az óvatosság, intettem magam. Kerüljük el, ami elkerülhető, meg is úsztam az utat nagyobb betegség nélkül.”

Izgalmas utazás volt ez, mondja Törőcsik Franciska. Tizenegy nap alatt India sokat mutat magából, vélekedik az ifjú színésznő, aki már amerikai filmben is játszott. Horror volt, Vaksötétben címmel. Mészáros Márta alkotása után most újabb komoly lehetőségek kapujában áll. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a magyar film vissza-visszatérő szereplője legyen. Érzékeny játékát szereti a kamera, rendezői pedig elismerően beszélnek róla.

„Csodálatos város Kalkutta, de nem tudnék ott élni. New Yorkban vagy Berlinben akár évekig is. Kalkutta nagyon más, de hetekig, hónapokig szívesen utazgatnék az országban, játszanék is ott, ha lenne ilyen lehetőség. Vagy ott, ahová a hivatásom szólít.”