Visszatérő hagyomány a passió Egyházasbáston

A tojásfestés nagyon régen lehetett, vagy talán soha nem is volt élő néphagyomány arrafelé, de a negyvenelésre máig sokan emlékeznek a tájon. Ez azt jelentette, hogy aki negyvenelt, az csak egyszer evett naponta, de a negyvennapos böjt alatt egyszer se lakott jól. Húst, zsíros ételeket hamvazószerdától húsvétig nem fogyasztottak, leginkább vajas kenyeret, tojást, mákkal vagy mozsárban tört tökmaggal ízesített tésztát stb. ettek. Böjt alatt nem rendeztek mulatságokat, nem ültek lakodalmat, nem énekeltek, csak egyházi énekeket. Almágyon azt tartották, hogy aki böjtben dalol, annak a kertjében zölden lehull a fáról a gyümölcs.

Böjti időszakban

gyakorolták be, virágvasárnap és nagypénteken énekelték el a templomokban a passiót, azaz Jézus szenvedésének és halálának történetét. A passióéneklés hagyománya úgy a hatvanas évek elején szűnt meg arrafelé, de az egyházasbásti és a tajti templomban néhány év óta ismét éneklik – pontosan 1999-től, amikor a vidék volt körzeti orvosa, Blaskó László felelevenítette a hagyományt. A kórusalapító tagok közül azóta jó néhányan már eltávoztak az élők sorából, helyükbe fiatalok léptek. Az idén a tizennyolc tagú kórus (amely Tajtin gyakorolt, mivel tizennégyen voltak helybeliek) legfiatalabb szereplője tizenhat éves. Virágvasárnap és nagypénteken nem csak Tajtin énekelték el a passiót, hanem Egyházasbáston is, ahol egy monda fűződik hozzá.

Egy idős pásztor a Pogányvár lejtőjén őrizgette a falu kondáját. Megéhezett, leült egy kőre, elővette szalonnáját, és falatozni kezdett. Alig tette maga elé a tarisznyáját, egy távolabbi kő mögül béka bukkant elő, és emberi hangon megszólalt.

– Jó ember, nagyon éhes vagyok, adj ennem egy falatot.

A kondás nem akart hinni a fülének, körbetekintett, és amikor nem látott senki emberfiát, közelebb lépett a békához.

– Te szólítottál meg? – kérdezte.

– Nagyon éhes vagyok, adj ennem egy falatot – kérlelte a béka ismét a kondást. Az idős ember nem sokat gondolkodott, letört egy darabkát a kenyérből, apró kockákat vágott a szalonnából, és a békának adta.

– Jó voltál hozzám, és én ezt meghálálom neked, de amit mondok, ne áruld el senkinek – figyelmeztette a béka, miután jóllakott. – Virágvasárnap gyere ki ide a Pogányvárba, amikor a passiót éneklik az egyházasbásti templomban, a melletted lévő hatalmas szikla elmozdul a helyéről és kincseket találsz mögötte. Tömd tele a zsebeidet, de siess, mert a passió végeztével a sziklaajtó bezárul.

A konda még nem járt ki húsvét előtt, de a kondás virágvasárnap reggelén kiballagott a Pogányvárba, és megállt a szikla mellett, amelyről a béka beszélt. A básti templomban elkezdődött a passió, a szikla csodák csodájára nagy robajjal elmozdult a helyéről. A kondás óvatosan bekémlelt a nyíláson, és rengeteg kincset látott egy halomban odabent. Belépett, gyorsan teletömte zsebeit, és vidáman ballagott le a lejtőn hazafelé. Otthon nagy örömmel mutatta feleségének, mit talált, és töviről hegyire elmesélte a történteket.

– Te szerencsétlen, ha tudtad, hogy a kincsért mész, miért nem vittél magaddal zsákot vagy legalább a tarisznyád? – förmedt rá az asszony, aki kevesellette a hozott értéket. Hiába győzködte a férje, hogy bőségesen megélhetnek abból, amijük van, az asszony nem nyugodott meg, számolta a napokat a következő virágvasárnapig. Elmúlt egy év, közeledett a húsvét. A kondás felesége izgatottan várta a napot, amikor a sziklaajtó ismét kinyílik és kitárja kincseit a hegy.

Virágvasárnapján még be sem harangoztak istentiszteletre az egyházasbásti templomba, az aszszony már ott toporgott a szikla előtt a Pogányvár lejtőjén. Egyfolytában szidta az urát: mert mi lesz, ha a sziklaajtó mégse tárul ki minden évben, akkor mehet haza üres zsákokkal. A férje szótlanul tűrte a szidalmakat, már régen megbánta, hogy a neje előtt felfedte titkát.

Elkezdődött a passió, a szikla – ugyanúgy, mint egy évvel korábban – nagy robajjal elmozdult a helyéről, a nap sugarai megvillantak a barlang bejáratában tornyosuló kincseken. Az asszony két kézzel gyömöszölte a csillogó aranyakat a hatalmas zsákokba, férje hiába figyelmeztette az idő múlására, se nem látott, se nem hallott, elvakította az arany. Közben a básti templomban befejeződött a passió, a szikla bezárult, a kondás kapzsi felesége meg bent rekedt. Hiába ballagott ki az idős ember minden év virágvasárnapján a Pogányvárba, a sziklaajtó nem nyílt ki se a passió alatt, se azután. A Medvesalján úgy beszélik, hogy azóta se nyílt ki, de nem is nyílik az ki soha már.