Budapest. Az új szereplők mellett hamarosan egy rég látott ismerős is visszatér a Mátyás király térre: Berényi Dani látogatja meg szüleit.
Visszatér Berényi Danika
Budapest. Az új szereplők mellett hamarosan egy rég látott ismerős is visszatér a Mátyás király térre: Berényi Dani látogatja meg szüleit. A Danit alakító Váradi Zsoltot utoljára két éve láthattuk a Barátok köztben, de már akkor is csak visszatérő vendégként – igazából négy éve búcsúzott a képernyőtől, szerepe szerint Amerikába ment. Hamarosan ismét meglátogatja szüleit, ahol aztán szomorúan szembesül azzal, hogy Berényiék házassága válságban van. Zsoltról túlzás nélkül állítható, hogy a nézők szeme előtt nőtt fel: 1998 óta, azaz tizenkét éves korától kezdve szerepel a Barátok köztben. Nem nehéz kiszámolni, a színészfiú ma már 21 éves, így nem kis meglepetést okozhat azoknak, akik régebben látták őt. Zsolt csak ennyit mondott a helyzetről: „Kicsit megváltoztak a körülmények, de lényegében ugyanaz.“
Dani alakítója civilben egyébként egyetemista, a Szegedi Egyetem kihelyezett tagozatának kommunikáció-média szakos hallgatója.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.