Visszasírja a Monarchiát egy cseh falucska

Prága |

<p>A monarchia után vágyakozik egy kis cseh falu, és ebbéli vágyának konkrét jelét is adja azáltal, hogy mellszobrot emel I. Ferenc József császárnak.&nbsp;</p>

Úgy véljük, hogy Csehországban királynak kellene kormányoznia - mondta a Cseh-Morva-dombságon fekvő, 80 lakosú Pohled polgármestere, Jindřich Holub a Mladá Fronta Dnes című lapnak. 

A polgármester szerint "stabilitás és folyamatosság" lenne Csehországban, ha létezne egy uralkodói dinasztia. 

A polgármester az Osztrák-Magyar Monarchia nagy csodálójának számít, és egyesületet is alapított "a Cseh Királyság megújítására", hogy komoly vitát kezdeményezzen az államforma megváltoztatásáról. 

Holub azt mondta, azért esett a választás az utolsó előtti osztrák császárra, mert az uralkodó nagy szeretetnek örvend a falu lakói körében. Bár a császár soha nem járt a településen, I. Ferenc Józsefet ˝mindig is nagy tiszteletben tartották Pohledben˝.

A mellszobrot augusztus 20-án, két nappal a császár születésének 186. évfordulója után avatják fel nagy pompával és a császári himnusz dallamaira. 

A Mlada Fronta Dnes szerint ezzel Pohled lesz az egyetlen csehországi település, amely 1918 után állított emlékművet osztrák császárnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?