Veszélyben a Google képkeresője?

Hamburg |

<p>Szerzői jogokat sért a Google képkereső szolgáltatása a hamburgi tartományi törvényszék szerint. Az amerikai informatikai óriás ellen egy hamburgi képregényrajzoló indított pert, amiért a PsykoMan nevű teremtményéről több ábrázolás is szabadon elérhető a népszerű képkeresőn keresztül.</p>

A figurával díszített ruhákat, levelezőlapokat és posztereket is forgalmazó művész szerint a Google ezzel megsérti a motívumhoz fűződő kizárólagos szerzői és felhasználói jogait.
A hamburgi bíróság az alkotónak adott igazat és megtiltotta a cégnek, hogy a PsykoMan-figurát nézőkép (thumbnail) formájában tárolja az adatbázisában (a találati oldalon a Google szerverein tárolt apró képek jelennek meg, a felhasználó ezekre kattintva jut el a forráshoz, az eredeti méretű képhez).
A bíróság közleménye szerint a Google-nek a képregényhős öt különböző ábrázolását kell eltávolítania, továbbá köteles gondoskodni arról, hogy ezek többé ne bukkanjanak fel a képkereső szolgáltatás találati oldalain.
Az ítélet nem jogerős, a cég október végéig fellebbezhet. Ennek nagy a valószínűsége, legalábbis Kay Oberbeck, a Google németországi szóvivőjének nyilatkozata alapján. Oberbeck szerint a bíróság "súlyosan elhibázott döntést" hozott, amely alapjaiban veszélyezteti a cég és más keresőszolgáltatások, például a Yahoo és az AOL működését. Ha ugyanis az ítélet jogerőre emelkedik, akkor rendszeresen át kellene vizsgálni az egész adatbázis, és törölni kellene a jogvédett képeket. Még az is előfordulhat, hogy a "világszerte egyedülálló" döntés miatt meg kell szüntetni a képkereső szolgáltatást - mondta Kay Oberbeck. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?