Veronai buszbaleset - Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Erdő Péternek

Budapest |

<p>Ferenc pápa együttérzését fejezte ki az olaszországi Verona közelében péntek éjszaka történt baleset minden érintettjének, az áldozatok családtagjainak és a sérülteknek. A részvéttáviratot a pápa nevében Pietro Parolin bíboros-államtitkár juttatta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek.&nbsp;</p>

Az MTI-hez szerdán eljuttatott távirat szerint Ferenc pápa "mély fájdalommal értesült az olaszországi Verona közelében történt buszbalesetről", melyben a Szinyei Merse Pál Gimnázium 16 diákja életét vesztette, illetve többen súlyos sérüléseket szenvedtek, és "a tragédia minden érintettjét biztosítja imádságos együttérzéséről".

A pápa "az elhunytakat a mindenható Isten irgalmas szeretetére bízva imádkozik azért, hogy a családtagok és barátok vigasztalást találjanak gyászukban, és erőt tudjanak meríteni az Úr kegyelméből".

Ferenc pápa imádkozik a sérültekért is, és mindazokért, akiket érintett a tragédia, hogy gyógyulást és vigaszt leljenek a szomorúság idején. 

A pápa a Szinyei Merse Pál Gimnázium egész közösségére és valamennyi gyászolóra a béke és erő isteni áldását kéri - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?