Végrendelet - jogi tanács

<p>Szeretnék végrendeletet írni, és ezzel kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Milyen formában készítsem el? Két gyermekem közül az egyik már nem él. Utána maradt két unokám, de velük nagyon rossz a viszonyom. A házat és a többi vagyonomat csak a fiamra szeretném hagyni. Meg lehet támadni egy ilyen végrendeletet, vagy jobb lenne, ha már most átíratnám a házat a fiamra? Jogi tanács Gulyás Éva ügyvédtől.</p>

Végrendelet elkészítésének az ügyében tanácsos közjegyzőhöz fordulni, aki teljes körű felvilágosítást tud adni annak tartalmi követelményeiről, és aki ezt szakszerűen elkészíti úgy, hogy támadhatatlan legyen. A közjegyző által készített végrendelet bekerül a központi nyilvántartásba, így biztos lehet benne, hogy nem keveredik el.
A Polgári Törvényköny értelmében az örökhagyó végrendeletében szabadon rendelkezhet a vagyonával, azzal az egy megkötéssel, hogy utódait, gyermekeit és unokáit nem zárhatja ki teljesen az örökségből. Ha az örökhagyó a végrendeletéből kihagyja valamelyik utódját, annak joga van megtámadni a végrendeletet. A kiskorú utódnak joga van megkapni az örökség rá eső részét, a nagykorú utódnak pedig legalább annak felét. A fent leírt esetben, ha a végrendeletben az örökhagyó a fiára hagyja minden vagyonát, akkor a másik fél, vagyis az unokái megtámadhatják a végrendeletet, hogy megkapják a törvény szerint nekik járó örökrészt. Az utódok csak akkor nem örökölnek, ha elutasítják az örökséget, vagy ha az örökhagyó kitagadta őket az örökségből. Abban az esetben, ha végleges az elhatározása, és szeretné megelőzni, hogy az örökösök az ön halála után konfliktusba kerüljenek egymással, akkor jó megoldás lehet, ha az ingatlanok sorsát már most rendezi.
Ajándékozási szerződés formájában átruházhatja a tulajdonjogot a fiára, ez a szerződés a többi családtag részéről megtámadhatatlan. Ha azt a házat ajándékozza el, amelyben jelenleg is él, tanácsos egyúttal a tulajdonlapra bejegyeztetni a szolgalmi jogot, amely biztosítja önnek, hogy amíg él, addig az ingatlant korlátlanul használhatja. (Gulyás Éva ügyvéd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?