GALÉRIA: Van mit irigyelnünk? – Így festenek a politikusaink nyaralói

Van mit irigyelnünk?

Politikusaink többsége arra igyekszik rávenni az embereket, hogy ne utazzanak külföldre, a nyári szabadságot töltsék Szlovákiában. Nemcsak a koronavírus delta-variánsának terjedése, hanem a hazai idegenforgalom támogatása miatt is. Maguk a politikusok szívesen töltik szabadidejüket hétvégi víkendházaikban, távol a világ zajától. Némely házikó igazán csinos.

Mária Kolíková igazságügyi miniszter ugyan a déli országrészből származik, ám családjával együtt Közép-Szlovákiába jár pihenni – víkendházuk Szlovákia közepén, a Hrb csúcs alatt, Ľubietová település közelében egy varázslatos helyen található.

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke csaknem minden hétvégéjét a Liptószentmiklós közelében levő házban tölti családja körében. A nyaraló miatt korábban problémái adódtak: az OĽaNO egykori képviselőjeként vagyonnyilatkozatában nem vallotta be, hogy a ház tulajdonosa. Remišová szerint azért nem, mert a házat akkor még nem kollaudálták. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának bizottsága azonban a funkciók összeegyeztethetetlensége és a vagyonnyilatkozatban szereplő szabálytalanságok miatt bírságot szabott ki rá.

Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas párt elnöke, volt kormányfő 2008-ban több mint 69 ezer euróért vett házat a Besztercebányai járásban levő Králiky településen. Itt laknak a szülei, és a politikus is szívesen időzik a festői környezetben emelt házban és a friss levegőn. A ház előtt luxuskocsik parkolnak. Idilli kép...

Galéria

Lucia Ďuriš Nicholsonová euro­képviselő a Selmecbányánál levő kunyhójában élvezi a pihenést, bár ideje nagy részét Brüsszelben tölti. Ami a mesebeli házikóban található, azt férjével együtt saját kezűleg készítették. Nicholsonová egyik nyilatkozatában megemlítette, hogy egyszer épp ide, ebbe a selmecbányai kunyhóba szeretne költözni, és könyveket írni.

Ján Budaj környezetvédelmi miniszter a Lévai járásbeli Uhliská falucskában vett házat még 1989 előtt. A bájos házikóról a miniszter azonban mintha megfeledkezett volna: falubeli szomszédja azt mondta, hogy már évek óta nem látta. Ezt maga Budaj is elismeri. „A forradalom után már nem voltam disszidens, a házikót elhanyagoltam. Végre utazni lehetett. De Uhliská még ma is a régi időkre emlékeztet. Nem szoktam bérbe adni, és fel kell majd újítani, mert nagyon lepusztult” –mondta a Plus 7 dní  hetilapnak Budaj.

Ivan Korčok, a szlovák diplomácia irányítója is vett egy víkendházat, amelyet állandó lakhellyé alakított át. Felesége a ludas abban, hogy pozsonyi címét szencire cserélte.

Robert Fico volt miniszterelnök pár évvel ezelőtt még szintén a Pozsony közelében levő varázslatos vidékre járt pihenni. Feleségével, Svetlanával együtt a kislévárdi (Malé Leváre) Rudava tónál birtokolt egy víkendházat, amely azonban inkább egy családi házra hasonlított, semmint kunyhóra. A házaspár 2019-ben eladta az ingatlant.

(Plus JEDEN DEŇ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?