Változások az utolsó pillanatban

A HZDS és a Smer sokáig titkolta a választási listáját, mint utóbb kiderült, még az utolsó pillanatban is változtattak. A két névsort böngészve úgy tűnik, a Smer vonzza Vladimír Mečiar volt munkatársait.

Öllős László politológus szerint kétféle jelöltállítási stratégia figyelhető meg: vannak, akik megbízható pártembereket indítanak; mások híres személyiségeket próbálnak megnyerni maguknak. A Smer inkább az előbbire, a HZDS pedig az utóbbira törekedett, ám végül fordult a kocka: Robert Ficónak van egy futballedzője, Mečiar csak egy volt miniszterrel dicsekedhet.

HZDS

Kész a lista, meglepetés is vanTASR-felvételA HZDS elnöke üresen hagyta a lista 2. és 3. helyét, s még vasárnap is próbált valakit rávenni, induljon a mozgalom színeiben – sikertelenül. Először Jožo Ráž neve merült fel, akiről napokig ellentmondásos hírek terjengtek, míg végül az énekes a kamerák előtt cáfolta, hogy az arcát a HZDS-nek kölcsönözte. Mečiar állítólag Žigmund Pálffy és Dárius Rusnák jégkorongozókat is megpróbálta becserkészni, de ők is kikosarazták. Végül a nagypolitikában eddig ismeretlen hölgy, Beata Sániová kapott bizalmat: a négy évvel ezelőtti 51. helyről hirtelen a második lett. A harmadik üres helyre Milan Rehák került, aki 2002-ben 18. volt. Bizonyára mellette szólt, hogy évekig hűséges maradt Mečiarhoz. Ez a HZDS-ben fontos szempont: a jelölteket kötelezték arra, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, s valamilyen okból kilépnek a HZDS-ből, visszaadják mandátumukat, s helyükre a párt saját embert ültet. A mozgalom így próbálja biztosítani magát arra az esetre, ha megismétlődne a négy évvel ezelőtti forgatókönyv. Miután ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a HZDS ismét ellenzékbe szorult, tömegesen távoztak a képviselők a párt frakciójából, viszont a törvényhozásban maradtak, ahol azóta függetlenekként tevékenykednek – kivéve Dušan Jarjabeket és Vojtech Tkáčot, akik csatlakoztak a Smerhez. Ján Mikolaj pedig a Szlovák Nemzeti Párttal kezdett rokonszenvezni; most az ő listájukon indul. A HZDS-ből kivált politikusok egy csoportja létrehozta a HZD-t, ők is megpróbálnak ismét a parlamentbe jutni. Többen azonban most töltik utolsó napjaikat a törvényhozásban. A négy évvel ezelőtti névsorral összevetve rajtuk kívül hiányoznak a HZDS listájáról azok is, akiket megválasztottak európai parlamenti képviselőnek. Ezenkívül Mečiar mellőzte Gabriel Karlint, akit első fokon elítéltek korrupció miatt, s nem kapott bizalmat Ján Cuper sem, aki részegen közúti balesetet okozott. Cuper megsértődött, s kilépett a pártból. Az a hír járta, felkerül az SNS listájára, ám végül Ján Slota is kikosarazta. Az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, vajon Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgató kap-e még egy esélyt, de nincs a listán.

Ha most tartanák a választásokat, a HZDS legtöbb 20 mandátumot szerezne. Az első 20 között három hölgy és több olyan személy van, akik az országos politikai életben egyelőre ismeretlenek. Miroslav Kusý politológus szerint így kisebb a valószínűsége annak, hogy a pártból kilépnek, mert alacsony népszerűségük miatt azonnal derékba törne most kezdődő politikai pályafutásuk. Másrészt a listára kerülés lehet jutalom is. „Valószínűleg Mečiar azért akart hírességeket szerezni az első helyekre, mert már nincsenek nagy nevek a pártjában, ezt tükrözi az egész lista” – tette hozzá Kusý. Ismerősen cseng Zdenka Kramplová volt külügyminiszter neve, ő a 7. Diana Štrofová, Jozef Majský exneje a 23. Katarína Tóthová is javított korábbi pozíciójához képest: most 30., 2002-ben 60. volt, s pótképviselőként jutott a parlamentbe. Alojz Engliš egykori szakszervezeti elnök a 22. Megoldódott Jozef Tarčák volt trencséni megyefőnök problémája is: miután távozott a kerületi elnöki posztról, hirtelen munkanélküli lett, s most 5. a HZDS listáján.

Smer

A népszerűségi mutatók szerint Fico pártja akár 50-60 mandátumra is számíthat, s ha kormánytag lenne, akár az első hetven személyt is elhelyezhetnék különböző posztokon. Helyszűke miatt azonban csak az első 50 nevet közöljük, a teljes lista a párt honlapján megtalálható. A várakozásoknak megfelelően a listavezető a pártelnök, s a befutó 50 helyen a jelenlegi parlamenti képviselők, az árnyékkormány tagjai, valamint több, országos viszonylatban eddig ismeretlen személy is helyet kapott. A 2. hely eredetileg Monika Beňováé volt, aki néhány hete még azt hangoztatta, külügyminiszter akar lenni. Később meggondolta magát, mondván: a csapatmunka híve, s a régióknak akar több helyet biztosítani a listán. Csakhogy helyére nem regionális jelölt került, hanem mindenki egyet előreugrott. Rossz nyelvek szerint Beňová – többek közt Fedor Flašík miatt – összeveszett Ficóval, de ő ezt cáfolta. A másik verzió szerint rájött, hogy európai parlamenti képviselőként jobban jár, hiszen kétszer annyit keres. Beňová lapunknak azt mondta, hosszasan gondolkodott, s rájött, nem az ő személye, hanem a párt a fontos, ezért lépett vissza.

A Smer listáján több olyan személy szerepel, akik a múltban közel álltak a HZDS-hez. Martin Glvač (8.) korábban Vladimír Poórral szorosan együttműködött, akárcsak Ivan Varga (19.). Igor Šulaj is közös vállalkozásba fogott Ivan Kiňo volt HZDS-képviselővel. Pavol Pavlis pedig a nemzeti vagyonalap felügyelőtanácsának a tagja.

Az első ötvenben mindössze 6 hölgy van, s Edita Angyalová csak az 55. Négy éve 18. volt, Róbert Madej pedig 19., most ő is lejjebb csúszott, ám úgy tűnik, benne Fico jobban bízik, Angyalovát meg-előzve a 29. helyről indulhat. 2002-ben ők voltak a Smer legfiatalabb tagjai, s az egyetemisták körében kiírt pályázaton nyerték mandátumukat. A parlamentben elég aktívak voltak, noha felszólalásaik retorikai szempontból kifogásolhatóak, ám másokkal összevetve – akik szinte meg se szólaltak a négy év alatt – Fico velük elégedett lehet, szorgalmasan hangoztatták a párt nézeteit. „Az idén nem szerveztünk hasonló versenyt” – mondta lapunknak Silvia Glendová pártszóvivő.

A listán van egy ŠtB-ügynök is: Dušan Muňko, ami azért furcsa, mert a második helyen lévő Robert Kaliňák nem szívleli a titkos ügynököket. Azzal indokolta a Nemzetbiztonsági Hivatal döntéseit felülbíráló testület létrehozásának szükségességét, hogy elfogadhatatlan számára, hogy fontos helyeken volt ŠtB-sek legyenek. Amikor a média kérdőre vonta Ficót Muňko miatt, kitérő válaszokat adott.

A volt HZDS-es Dušan Jarjabek olyannyira beépült a Smerbe, hogy a 27. helyet kapta, ezzel szemben az ugyancsak volt Mečiar-párti Vojtech Tkáčot mellőzte Fico. Dušan Galis edző idén a 30. Miroslav Kusý szerint nincs abban semmi meglepő, hogy a sportoló nem feljebb került, hiszen mindenki arra számít, hogy a Smer kormányozni fog, Fico pedig miniszterelnök lesz. A Smer nem vett fel a listára egy szakszervezetist se, sőt egykori anyapártja, a bekebelezett SDĽ egyetlen frontembere sem kapott befutó helyet. Nem indul Milan Murgaš sem, aki jelenleg besztercebányai megyefőnök. Hiányzik a listáról Bohumil Hanzel, a párt alapító tagja is, aki sokáig saját pénzéből finanszírozta a Smert, ám nézetei lényegesen eltértek a párttagokétól. A kommunizmus alatt elmenekült az országból, Svédországban vállalkozott, ezért a gazdasági és szociális reformokat más szemmel látta, s a parlamentben gyakran a kormánypártokkal együtt voksolt. Saját bevallása szerint ezért olyannyira nem kívánatos személy lett, hogy még szóba se mernek állni vele, mert fennáll a veszély, emiatt a pártelnök neheztelni fog az illetőre. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?