Valentovič az egyik legsúlytalanabb miniszter

Még azt sem mondhatja, hogy az ellenzék tett neki keresztbeTASR-felvételEnnek megfelelően egy fajsúlyos személyiséget várt a szakma a minisztérium élére. Felmerült Pavol Paškának – a Smer komoly támogatással bíró alelnökének – a neve, ő az előző ciklusban a reform egyik legnagyobb bírálója volt, de lehetséges egészségügyi miniszterként emlegették az egyik – akkor még csak feltételezetett – koalíciós partner, a HZDS alelnökét, Milan Urbánit, aki szintén egészségügyi szakembernek számít pártjában. Ehhez képest Robert Fico kormányfő Ivan Valentovičot, az egyik állami egészségbiztosító, a belügy-, a honvédelmi és a közlekedésügyi minisztérium tulajdonában lévő Közös Egészségbiztosító vezérigazgatóját választotta ki. Ez annál is furcsább, mivel 2005-ben ez volt az egyetlen biztosító, mely anyagi gondokkal küszködött, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal válságprogram végrehajtására és alaptőke-emelésre kötelezte. Ennek megfelelően jelenleg az egészségügyi miniszter az egyik legsúlytalanabb tagja a kormánynak, csak Robert Fico jóindulata tartja helyén, várhatóan ő lesz az első, aki távozik majd a kabinetből.

A kormányprogram a várakozásoknak megfelelően deklarálta a Zajac-féle reform lebontását, a vizit-, ágy- és egyéb díjak megszüntetését, a két állami egészbiztosító közhasznúvá tételét, az éves biztosítási járulék-elszámolás megszüntetését, ingyenes gyógyfürdői kezelést a rászorulóknak és még sok mindent. A kezdet aztán a kormányprogramnak megfelelően alakult, szeptembertől eltörölték a vizit- és ágydíjat, októbertől 5 koronára csökkentették a receptdíjat. Ezzel több százmillió koronát vettek ki az egészségügy kasszájából, mely különben sem a pénzbőségről híres. Helyette ugyan ígértek ellensúlyozást a szolgáltatóknak, a kórházaknak és az orvosoknak, ezt azonban már az egészségbiztosítókra bízta a minisztérium, a kompenzáció valódi mértékét a szolgáltatók vitatják. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a betegek 2003-tól már hozzászoktak a viszonylag alacsony díjak fizetéséhez, már kialakult a beszedéséhez szükséges gyakorlat az orvosok és a kórházak részéről is, és figyelembe vesszük azt is, hogy a valóban rászorulók mentességet élveztek vagy kompenzációban részesültek a szociális hivataltól, akkor a díjak megszüntetését csak populista húzásként értékelhetjük, melynek inkább csak szimbolikus jelentősége volt.

A lendület ezután kicsit megtört, tavaly már csak egy kisebb törvénymódosításra futotta: a miniszter még decemberben elintézte, hogy januárban leválthassa az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal számára elfogadhatatlan elnökét, Ján Gajdošt. Januártól csökkent a gyógyszerekre kivetett áfa, amit saját sikerének tekint az egészségügyi miniszter. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy feltehetően tényleg ez volt az egyetlen pozitív lépése, ezen kívül talán csak az áprilisi 6,6 százalékos gyógyszerárcsökkentést említhetjük. Más kérdés, hogy az egykulcsos adó rendszerének megbontása az ország gazdasága szempontjából hátrányos, és feltehetően arra inspirál majd más gyártókat is, hogy a kormánytól hasonló intézkedéseket kérjenek saját termékeikre is. Büszkén jelentette be a miniszter azt is, hogy a kormány – a kormányprogrammal összhangban – magasabb biztosítási járulékot fizet majd saját biztosítottja után: az átlagbér 4 százalékáról 5-re emeli a biztosítási járulék mértékét. Ennek mindenki örült – egészen addig, míg ki nem derült, hogy a 4 valóban 5-re nő, de csak április végéig, és 2008-ban már szóba sem jöhet a magasabb járulék – ami a kormányprogrammal is ellentétes. A miniszter nem esett kétségbe, mint mondta, ígéretet kapott a kormányfőtől, hogy egész évben marad az 5 százalék, ha bizonyítja: az egészségügy is mindent megtesz a költséghatékony működésért. Áprilisban aztán kiderült, hogy vagy nem volt ilyen ígéret, vagy nem sikerült bizonyítania, hogy az egészségügy hatékonyan működik, mivel májusban elapadt a pénzforrás, az állam újra csak 4 százalékos járulékot fizet.

A kórházi ágyak csökkentése terén is csődöt mondott a minisztérium, vagy blöffölt, amikor azt állította, hogy áprilisra több mint 6 ezerrel csökkenteni akarja a betegágyak számát. Az első hírek decemberben szivárogtak ki arról, hogy egy szakmai bizottság az osztrák rendszerrel végzett összehasonlítás után megállapította, hogy túl pazarló a kórházi hálózat, ezért redukálni kell. A megdöbbentő az volt, hogy Pozsonyt békén hagyták, sőt azt állították, hogy itt akár még a bővítés is belefér a pakliba. Az állami kórházakat más megyékben sem bántották, viszont a kisebb kórházakat, melyek a megyék hatáskörében vannak, megreformálták volna. Ez azonban már a megyék hatásköre, ezért a miniszter ígérte, hogy január közepéig minden megyefőnökkel konzultál, hogy hol, mennyit és mi módon kell megszüntetni. A határidő egyre csúszott, majd februárban a megyék közölték, hogy köszönik, de nem akarnak osztályokat, kórházakat bezárni.

A fő ellenség, a biztosító és a kapitalista karvalytőke – mondhatná a miniszter, ha az 50-es években élnénk. Ivan Valentovičnak feltehetően nem volt felhőtlen a viszonya kollégáival még vezérigazgató korából, az új évben ugyanis pogromot hirdetett a magánbiztosítók ellen. Először el akarta venni ügyfeleiket, mondván, minden állami biztosítottat állami biztosítóban akar látni, majd kitalálta, hogy nem érdemlik meg a hasznot, hiszen nem csinálnak semmit, csak újraosztják a pénzt, amit beszednek. Itt már a színtiszta populizmus pocsolyájába csúszott bele a miniszter, a kérdés ugyanis az, hogy ő mit tett évekig, miért szedte a fizetését, ha a biztosító teljesen felesleges, nem jó semmire. Az első támadást a kormány törvényyelőkészítő tanácsa és a pénzügyminisztérium állította le, mondván, hogy „a minisztérium elképzelése alkotmányellenes” (törvényelőkészítő tanács), illetve „több kárt okoz, mint amekkora hasznot hajt” (pénzügyminisztérium), mivel a biztosítók külföldi tulajdonosai úgy beperlik az államot, hogy évekig nyögni fogjuk a bírságot. A második támadás jelenleg is folyik ellenük, a vonatkozó törvénytervezet véleményezési szakaszban van, de már a gazdasági versenyhivatal és az igazságügyi minisztérium is jelezte, hogy a javaslat nem teljesen eurokonform, és a szlovák törvényeknek sem felel meg minden tekintetben. A biztosítók mellett az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat is egyre inkább magára haragítja a miniszter, hiszen a Smer

30 százalékos béremelést ígért a tavalyi orvossztrájk alkalmával, pontosan annyit, amennyit a szakszervezet követelt. Ezt az ígéretet tavaly ősszel még a miniszter is megerősítette, januárban azonban már visszakozott. Legfeljebb 10 százalék, mondta, vagyis nem ad többet, mint amennyit az előző miniszter, Rudolf Zajac is megadott volna, és amekkorát a gazdasági fejlődés is lehetővé tesz. Az összeg lehetne nagyobb is, de akkor tényleg kórházakat, osztályokat kellene leépíteni, melyből valóban sok van, de ezt a populista kormány nem engedheti meg magának.

Kapkodás és tehetetlenség jellemezte tehát az első évet, igaza van az ellenzéknek, amely szerint a minisztériumnak elképzelése sincs arról, hogyan kellene segíteni az egyre jobban eladósodó kórházaknak, megállítani az emelkedő gyógyszerkiadásokat, és modern egészségügyi rendszert kialakítani. Eddigi próbálkozásai rendre csődöt mondtak, és Ivan Valentovič még azt sem mondhatja, hogy az ellenzék tett neki keresztbe: a legtöbbször valamelyik minisztérium, vagy az ugyancsak jobbára kormánypárti befolyás alatt álló megyék mondtak nemet. Az egybiztosítós modell kialakításának erőltetése ugyan egybevág Robert Fico miniszterelnök kommunista-populista retorikájával, de ellentétes az ország alkotmányával és a nemzetközi szerződések sem kedveznek neki. Habár a kormány szóban mindent megtesz az ágazatért, ez a gyakorlatban egyáltalán nem látszik.

OSZTÁLYZAT 4-