Utcai körülmetélő bandák Kenyában

Nairobi. A nemi szervek csonkolását is fegyverként használja az egyik „hadviselő” fél a kenyai polgárháborúban.

Szemtanúk beszámolói szerint a körülmetélést hagyományosan gyakorló kikuju törzs egy fegyveres bandája csonkolja büntetésből és megalázásból a rivális luó törzs tagjait, férfiakat és nőket egyaránt, akiknél nincs szokásban a körülmetélés rítusa.

A kikuju törzshöz tartozik a hivatalban lévő Mwai Kibaki elnök, akit luó törzsbeli riválisa, Raila Odinga ellenzéki elnökjelölt a december 27-i választások eredményeinek meghamisításával vádol.

Nairobi, a főváros Kibera nevű szegénynegyedében egy szemtanú – egy boltosnő, aki az atrocitások láttán félelmében férjével együtt bezárkózott az üzletébe – látta, amint kikuju törzsbeli férfiak letépték a nadrágot öt luó törzsbeli férfiról és egy rozsdás nádvágó késsel megcsonkították őket.

Az idézett asszony szerint a férfiak közül kettőnek teljesen levágták és tűzre vetették a nemzőszervét, s a csonkolásba az illetők bele is haltak; hullájukat egy bódé mögé hajították a gengszterek.

A banda egyik tagtoborzója is megerősítette, hogy a Mungiki banda tagjai „kényszerű körül?metélést” alkalmaznak egye?seken. Az egyik kórházban egy orvos két, a péniszén vélhetően körülmetélés közben súlyosan megsebesült férfit műtött meg. Az egyik nairobi hullaházban a vérontás kezdete óta beszállított 78 holttest közül két férfit kegyetlen módon körülmetéltek, mielőtt élve feldaraboltak.

A Pennsylvaniai Egyetemen biológiát tanító kenyai Edward Omolo azt mondja, hogy húsz olyan emberről, köztük a saját nagybátyjáról tud, akik a kényszer-körülmetélésbe haltak bele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?