Usain Bolt nevével fémjelzett étteremlánc nyílik

London |

<p>A nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt nevével fémjelzett jamaicai étteremlánc nyílik Nagy-Britanniában.</p>

A Jamaica Observer című lap beszámolója szerint a Franjam nevű cég, amely a klasszis egyik kiemelt partnere, már meg is kötötte azt a szerződést a brit Casual Dining Restaurants csoporttal (CDRG), amelynek értelmében 15 Tracks&Records elnevezésű étterem létesül a következő öt évben. Ez lesz az első jamaicai tulajdonú nemzetközi étteremlánc.

A Franjam ügyvezető-igazgatója, Gary Matalon kifejtette, jelentős mérföldkő ez a cég fejlődésében, hiszen az Egyesült Királyság már évek óta kulcsfontosságú célpiac számukra. Reményei szerint amennyiben sikerrel járnak, számos más jamaicai márka is exportálható lesz ezen az üzleti modellen keresztül.

"Örülök, hogy Nagy-Britanniában is népszerűsíteni tudjuk a jamaicai ízeket, London mindig is különleges hely volt számomra" - nyilatkozta Usain Bolt.

Az első Tracks&Records étterem 2011 áprilisában nyílt meg Jamaica fővárosában, Kingstonban.

A nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok Usain Bolt 2015 februárjában jelentette be, hogy az idei, londoni vb után visszavonul, így a jamaicai 4x100 méteres váltó tagjaként szombat este fut utoljára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?