Űrrepülési múzeum a kansasi préri közepén

Alex, aki az amerikai repülőipar ismert és elismert szakembere, már évekkel ezelőtt felkeltette a kíváncsiságomat a Wichitától mintegy százhúsz kilométernyire északra, a Yoder nevű amerikai település mellett fekvő Hutchinson városkája iránt.

– A világon sehol nincs hasonló űrrepülési kiállítási központ, meglátod – mondja Alex, aki nyugalmazásáig olyan hírneves wichitai repülőgépgyárak magas beosztású vezetője volt, mint a Beechcraft és a Learjet. Utóbbit például hosszú évekig alelnökként vezette.

Semmi okom arra, hogy Alex szavában kételkedjek. Hírneves magyar családból származik, nagyapja, Kvassay Jenő vízügyi mérnök szobrát nemrég leplezték le Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt. A kommunista rendszer előtti időszakban édesapja évtizedekig a magyar külügyminisztérium vezető diplomatája volt. Alex az amerikai repülőgép-kereskedelem képviselőjeként a világ vezető politikusaival került személyes kapcsolatba. Legalább ötszázszor átrepülte már az Atlanti-óceánt, s bejárta az egész világot – kérem, értsék szó szerint – az Északi-sarktól a Déli-sarkig, Új-Zélandtól Alaszkáig a Kuril-szigetektől Dél-Patagóniáig.

Mégis: hogyan került az amerikai midwesti (középnyugat) prérik és gabonaföldek kellős közepére, a hatalmas silók árnyékába egy űrrepülési múzeum? Ide, ahova korábban a látogató legfeljebb azért jött el, hogy a ma is zárt, fekete lovas hintókkal közlekedő, villanyáramot nem használó, és kizárólag a föld termését hasznosító közösség manapság mindenképpen régimódinak mondható életvitelét közelről szemügyre vegye.

Éppen negyven évvel ezelőtt kezdődött. Patricia Brooks Carey, a helyi sóbányák tulajdonosa az orosz szputnyik fellövése után úgy döntött, hogy a hutchinsoni vásárcsarnok egyik – történetesen a tyúkpiacnak helyet adó – épületének kihasználatlanul álló helyiségében planetáriumot rendez be. Egyike volt ez a nagyközönség számára is nyitva álló első amerikai planetáriumoknak. Megnyitásával a felvilágosult asszony „az égen történő új dolgok” követését, a tudományt és az amerikai nemzeti érdeket akarta szolgálni.

Carey asszony vezetésével a kezdeti kis planetárium lassan a világ egyik legérdekesebb űrrepülési múzeumává alakult. Ebben Max Ary is segített, aki a planetárium diák asszisztenseként kezdte pályafutását, s akit végül Patty Carey a létesítmény elnökévé és ügyvezetőjévé léptetett elő.

Felbuzdulva a planetárium sikerén, 1976-ban úgy döntöttek, nagyobb lélegzetű, mintegy hárommillió dollár értékű beruházásba fognak. Az építkezést 1980-ban fejezték be, amikor a csaknem 15 ezer négyzetméteres múzeum megnyitotta kapuját. Az új központhoz új planetárium, háromszintes kiállítócsarnok, rendkívül korszerű, ún. IMAX-típusú vetítőterem és oktatási részleg tartozik. A központ 1998-ban a washingtoni Smithsonian Institution, a közismert amerikai repülési és űrrepülési kiállítóközpont egyik partnerintézményévé vált.

A washingtoniak elsőbbségét a hutchinsoniak soha nem kívánták elvitatni. Ezt diszkréten az idelátogató belátására bízták. A prérik lakóira jellemző türelemmel építkeztek, s szedték össze kiállított tárgyaikat, dokumentumaikat és archív, történelmet bemutató felvételeiket. Ennek köszönhetően mára a hutchinsoni központ a világ egyetlen olyan helyévé vált, ahol például az amerikai–orosz űrversenyt lépésről lépésre lehet követni.

A két sarkán álló rakétáival a Cosmosphere múzeum már meszsziről felhívja magára a figyelmet. A hallban lélegzetelállító látvány fogad: a híres Blackbird kémrepülőgépek egyikét éppen itt állították ki. A Blackbird vagy az SR–71-es, ahogyan azt a szakma ismeri, a világ eddig épített leggyorsabb kémrepülőgépe. Magyarország kelet–nyugat irányú átrepüléséhez mintegy négy-öt percre lenne szüksége.

Építését a Lockheed a hatvanas évek elején kezdte meg, s az első Blackbird 1964. december 23-án emelkedett a magasba. Az SR–71-ből az évek során összesen 29 darab készült, s létezését évtizedekig az amerikai légierők legszigorúbb titoktartása övezte. Amíg rendszeres kémrepüléseket végzett, körülbelül ezer ellenséges lövedéket lőttek ki rá, de találat soha nem érte. 1990-ben az amerikai vezetés úgy döntött, hogy a Blackbirdöt kivonja a forgalomból, az amerikai légierő 1995-ben azonban két gépet mégis ismét használatába vont.

A Cosmosphere halljában az SR–71-es mellett egy ma is használatban lévő űrrepülőgép (az Endeavour) eredeti nagyságú prototípusát is elhelyezték. Ez a két gép meghatározó eleme a központ épületének, egymás mellett történő bemutatásuk pedig egészen kiváló hatást kelt, s bevezeti a látogatót az űrrepülések világába.

A rakéták technológiáját még Hitler idejében a németek fejlesztették ki. Nem lett volna tehát teljes a múzeum a V–1-es és V–2-es német rakéták bemutatása nélkül. Eme manapság gyakorlatilag fellelhetetlen rakétákból is láthatunk itt néhányat, sőt nagy pontossággal készült térképen lehet követni azok angliai becsapódásának helyeit. De a hutchinsoniak az orosz rakéták és űrszondák első példányaiból is jó néhányat beszereztek. Persze, a szovjet Szputnyik I-es és II-es, az amerikai Bell X1-es rakétarepülő eredeti nagyságú másolata és a Sonic Wind II-es rakéta egyik eredeti példánya már a hidegháború korszakát idézi.

Az Apollo–1-es fedélzetén kiütött tűztől Neil Armstrongnak – aki egyébként Alex jó barátja – a Holdon megtett első lépéséig a múzeum látogatója végigkövetheti a Hold meghódításának történetét. Egyúttal azt a versenyt is persze, amely az orosz és az amerikai űrrepülés között Gagarin útját követően kibontakozott. Látható itt az Apollo–13-as eredeti, Odüsszeusz nevű vezérlőkabinja is, amely a Hold kalandos megkerülése után érkezett vissza a Földre, de megtekinthető a Hold-autótól az orosz és amerikai űrkosztümökig szinte minden, amit össze lehetett gyűjteni. Egyebek között a Holdra történő leszállásokhoz használt Moon Lander, amely az egyik legérdekesebb kiállított űreszköz. Ennek a gépezetnek a forgatókönyv szerint a Holdon kellett volna maradnia, de amikor a három utolsó Apollo-missziót az amerikaiak pénzhiány miatt lemondták, ez a példány fölöslegessé vált.

Az amerikai–szovjet űrharcra emlékeztetnek a Mercury és a Gemini, illetve a Vosztok és a Voszhod űrkapszulák is. Egyik legérdekesebb kiállítási tárgy azonban már az űrkooperáció időszakát idézi fel, s az tulajdonképpen három részből tevődik össze. Az Apollo–Szojuz űrrandevú alkalmával használt űrkapszulákról van szó, továbbá az összekapcsolódásukhoz szükséges zsilipkamráról. A Mars-feltárásra használt Viking Mars Lander, illetve a Mariner interplanetáris űrszondacsalád egyik-másik tagja egészíti ki a hutchinsoni gyűjteményt. Hogy a rengeteg fényképről, dokumentumfelvételről, amit ide összegyűjtöttek, ne is szóljak. Nagy érdeklődésre tart számot az oroszok által gyártott Lunokhod nevű Hold-feltáró, amelyet a Lunokhod 1-est és 2-est gyártó orosz cég bocsátott a múzeum rendelkezésére, s amelyhez hasonlót a Szovjetunión kívül soha senki nem látott. Az egyik Lunokhod a hetvenes évek elején csaknem egy éven át működött a Hold felszínén.

Karen B. Seiberttől, a Cosmosphere Múzeum marketingigazgatójától tudom meg, hogy központjukban tavaly 285 ezer látogatót fogadtak. Diákok is érkeznek ide rendszeresen, akik a központ által szervezett „űrtréningen” vesznek részt, de a Cosmosphere ugyanakkor az űrgépezetek javítását és más múzeumoknak szánt másolataik elkészítését is felvállalta. Talán érthető, hogy a vendégeknek csupán a töredéke érkezik külföldről. Ennek ellenére, az idelátogató külföldiek száma évről évre növekszik, hiszen a világ különböző országainak turistái és szakemberei közül egyre többen fedezik fel a Cosmosphere egyedülálló mivoltát.

Kvassay Alexnek köszönhetően ezen „felfedezők” egyike lehettem. Úgy járhattam végig a fantasztikus hutchinsoni kiállítást, hogy közben az amerikai repülési ipar egyik szakavatott ismerőjétől mindenről pontos információt kaptam. Alex csodálatos meséi emberek életútjára, eljárások és technikák felfedezésének történetére, olykor hihetetlennek hangzó, legendás történetekre irányították rá a figyelmemet. Azt is Alextől tudtam meg, hogy a Cosmosphere Központon kívül Hutchinson másról is híres: a város alatt elterülő sóbányákban őrzik az Egyesült Államok legfontosabb archívumait s a régi hollywoodi filmek eredetijét. A sóbányai archívumot állítólag jövőre a nagyközönség számára is megnyitják. Akkor mindenképpen érdemes lesz tehát odalátogatni.

Wichita–Hutchinson, 2002. július