Jó magyar szokás szerint a politikai pártok az október 23-i forradalmi megemlékezések idejére sem tudtak megegyezni, így mindenki külön ünnepel, vagy már ünnepelt, hiszen a megemlékezések már tegnap elkezdődtek.
Ünnep számtalan változatban
A 301-es parcellánál a magyar miniszterelnök november 4-én rója le kegyeletét, a koszorúzásra meghívta a közjogi méltóságokat is. Október 23-a a forradalom ünneplésének napja, november 4-e pedig a méltó gyászé, a személyes megemlékezésé – így hangzik a kormány álláspontja az 1956-os események megünnepléséről. Az 1956-os forradalom kitörésének 48. évfordulóján ma közjogi méltóságok, pártpolitikusok és civil szervezetek képviselői a főváros fontosabb ötvenhatos emlékműveinél róják le kegyeletüket. A miniszterelnök idén nem lesz jelen október 23-án a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájánál, amely az elmúlt években ezen a napon jobboldali tüntetőktől volt hangos. Gyurcsány Ferenc úgy döntött, november 4-én helyezi el az emlékezés koszorúját. Holnap délelőtt Hiller Istvánnal, az MSZP elnökével közösen virágot helyez el Nagy Imre szobránál, a Vértanúk terén. A nap folyamán a miniszterelnök nyolc ünnepi eseményen vesz részt.
Idegenkednek 56-tól
Mind az általános iskolában, mind a középfokú oktatásban az átlagosnál kedvezőtlenebb helyzetben van 1956 tanítása – nyilatkozta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. A gyerekek többsége – szemben a nyolcvanas évek második felében tapasztaltakkal – idegenkedik 1956-tól, viszolyog azért, mert az elmúlt évek eldurvuló közéleti, politikai összecsapásai besározták a magyar történelemnek ezt a fontos ékkövét. (mti, n-g)
56-ról mondták
„1956 nélkül nem lett volna rendszerváltás vér nélkül, és e nélkül nem születhetett volna meg 1989. október 23-án a harmadik magyar köztársaság” – jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter a magyar fővárosban egy XV. kerületi 1956-os emlékmű avatásán.
„Ma a megkeserített sorsú nemzet forradalmára emlékezünk, azokra, akiket a háború után a megszerzett szabadsághoz méltatlanul eltiport a hatalom” – mondta Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjának fia a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete által tartott 1956-os megemlékezésen.
„A fiatalok számára megélhetővé kell tennünk a közelmúlt történelmét, a politikai elit felelőssége, hogy megélhetővé tudja tenni 1956-ot” – mondta Gusztos Péter, az SZDSZ – Új Generáció tagja. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.