Ultraerős antibiotikumot hoztak létre a szuperbaktériumok ellen

London |

<div>Egy régi antibiotikum molekuláris szerkezetének stratégiai módosításaival akarják felvenni a harcot az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok ellen amerikai tudósok.</div>

A Scripps Kutatóintézet szakemberei a vancomycin hatóanyagú antibiotikumot turbózták fel, hogy szupererővel támadja a baktériumot. Laboratóriumi kísérleteikben az új változat ezerszer hatékonyabbnak bizonyult, mint a régi. Három különböző módon támadja meg a baktériumot, ezért az kevésbé képes elkerülni a gyógyszer támadását – derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukból. Az ultraerős antibiotikumot ezután fogják kipróbálni állatokon és emberen, a tudóscsoport reméli, hogy az új gyógyszer öt éven belül készen áll az alkalmazásra. A kórházi bakteriális fertőzések egy jelentős részét a vancomycinre rezisztens enterococcus (VRE) nevű szuperbaktérium okozza. Néhány antibiotikum ugyan még hatásos a VRE ellen, de a 60 éves vancomycin már nem. A Scripps szakemberei azt kutatták, képesek-e helyreállítani a hatóanyag ölőképességét. Néhány módosítást hajtottak végre a régi gyógyszer molekuláris szerkezetén, hogy ott fejtse ki leginkább baktériumellenes hatását, ahol a legnagyobb kárt képes okozni: a sejtfalak megsemmisítésénél. Három módosítás bizonyult különösen fontosnak, ezek által megnőtt a hatóanyag ereje és tartóssága. „A vancomycin molekula szerkezetén végrehajtott egyik változtatással sikerült leküzdenünk a baktérium vancomycinrezisztenciáját. Két másik kisebb változtatást is beépítettünk a molekulába, két olyan plusz útvonalat, amelyen képes megölni a baktériumot. Ezáltal az antibiotikumnak három különböző mechanizmusa van, amellyel kifejti baktériumölő hatását, ezért nagyon nehezen alakulhat ki ellene rezisztencia” – idézte Dale Bogert, a kutatás vezetőjét a BBC News honlapja. A módosított hatóanyag képes volt megölni laboratóriumi kísérletekben a VRE kórokozóját és szinte teljesen fenntartani hatását azok után is, hogy a baktériumot 50-szer tették ki a szer támadásának.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?