Újraindult a plutóniumgyártás az USA-ban

<p>Mégpedig az újabb NASA-küldetések igényeit kielégítendő, mielőtt kifutnának a készletekből - írja az <a href="https://sg.hu/cikkek/116612/ujraindult-a-plutoniumgyartas-az-usa-ban">s…;

Több, mint két évvel ezelőtt jelentette be az amerikai energiaügyi minisztérium, hogy tervezik a plutónium-238 előállításának újbóli beindítását, mivel erre a jövőben is szükség lesz bizonyos NASA-küldetésekben. A készletekből nem sok maradt, most azonban egy kisebb mennyiséggel sikerült újból beindítani a gyártást. 

A most közzétett bejelentésből kiderül, hogy a minisztérium alá tartozó Oak Ridge Nemzeti Laboratórium munkatársainak sikerült 50 grammot előállítaniuk a korábban a fegyverkezési verseny melléktermékeként ismert izotópól, ami többek között a Curiosity marsjáró energiáját is biztosítja. Ez persze csak a kezdet, hiszen ennél jóval nagyobb mennyiségre lesz szükség a tervezett küldetések lebonyolításához, az USA-nak pedig jelenleg mindössze 35 kilogramm áll rendelkezésére, ami gyorsan elfogy, amennyiben sort kerítenek ezen tervezett küldetések véglegesítésére és elindítására. 

A plutónium felhasználására az úgynevezett radioaktív termoelektromos generátorokban (RTG) kerül sor, amelyekben a 87,7 éves felezési idejű Pu-238 atommagok természetes bomlása szolgáltatja a szükséges hőt. Ez egyben arra is szolgál, hogy melegen tartsa a szondák és egyéb eszközök tudományos műszereit, amely a Pioneer és a Voyager szondák mellett a 2015 során fontos felfedezéseket biztosító New Horizons küldetésben is komoly szerepet játszott. Az amerikai fél egyébként csaknem 30 év után állított elő ismét ilyen izotópot, hiszen erre utoljára a nyolcvanas évek végén került sor. 

A tervek szerint jövőre 340 grammot állítanának elő, az éves mennyiséget azonban belátható időn belül 1,5 kg-ra növelnék. Az egyik fontos felhasználó a Curiosity mintájára készülő új marsjáró lenne, amelyet azonban további küldetések követnek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?