Új melléklet a csütörtöki Új Szóban

<p>A kampányfinisben a smeres jelöltek Nagyszombat és Nyitra megyében is előhúzták a magyar kártyát &ndash; olvashaţó az Új Szó csütörtöki számában. Az olvasók megtudhatják azt is, hogy 170 féle gyógyszer számít hiánycikknek a patikákban.&nbsp;</p>

Feljelentették a párkányi zenélő ház tulajdonosát. Nem ez az első feljelentés ellene, ugyanis a Kossuth utcában és környéken élők életét évek óta megkeseríti a ház tulajdonosa. Az önkormányzat tehetetlen, a hatóság pedig nem tesz semmit.  Az Astorka Színház csapata Görgey Gábor Komám asszony, hol a stukker? című darabjával vendégszerepelt Kanadában. A Penge rovatban Csaplár Vilmos Edd meg a barátod című új regényről olvashatnak az irodalomkedvelők.  Az Utazás című mellékletből megtudhatják, hogy a világ mely városaiban érdemes vásárolni. A sportkedvelők interjút olvashatnak Saláta Kornéllal, a szlovák fociválogatott hátvédjével a Gibraltár elleni csúfos 0:0-s döntetlenről.  A hobbikertészeknek és állatbarátoknak kedveskedik a szerkesztőség új mellékletével, a Kert és Udvarral, amely sok-sok ötlettel és tanáccsal holnap kerül először a standokra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?