Új Kossuth-kézirat egy pesti bolhapiacon?

A szolnoki régiséggyűjtő a szegedi szeméttelepről származó relikviát egy első világháborús osztrák katonai jelvényért cserélte el. A helymegjelölés nélküli, 1849. augusztus 18-i keltezésű levélen Szénási Gyulának először csak az államférfi neve tűnt fel. Később alaposabban áttanulmányozta és megállapította, hogy a négyoldalas, vízjellel ellátott papír egy beszédet tartalmaz, és megállapította, hogy a kézirat egy ritka történelmi relikvia.

A kérdés az, hogy valódi-e a levél vagy csupán másolat. Az eredetiségi vizsgálatok még tartanak a szolnoki Damjanich János Múzeumban, ahol az írást összehasonlítják a kétségkívül Kossuth Lajostól származó kézírással. Szénási Gyula szerint a papír vízjele, a fogalmazás stílusa, valamint a betűk írásmódja alátámasztják feltevését.

„Érdemes megnézni a sorvezetést, a tintát, a vízjelet, az értelmi dolgokat. Maga az ízes magyaros kifejezés, ami az eredetin van, hogy „Hiddj, szeress és remélj!”, – tehát felszólítja az embereket, a szeretetre, a hitre, a reményre. Szerintem ezt egy grafológus tudná legjobban megállapítani. Én a Magyar Nemzeti Múzeumnak is megmondtam, hogy ezt az iratot nem tartanám meg, mert úgy gondolom, hogy ennek ott van helye.

Szénási Gyula, a szerencsés szolnoki gyűjtő ingyen felajánlotta az államnak a felbecsülhetetlen értékű leletet, de a Magyar Nemzeti Múzeum nem fogadta el tőle. Egyelőre tehát csak a szolnokiak láthatták Kossuth Lajos búcsúbeszédének kéziratát tegnap, március 15-én a Damjanich szobornál, egy ideiglenes kiállítás keretében.