Új dzsihád van születőben?

Afgán katonák az Északi Szövetség meggyilkolt legendás vezérének, Sah Maszudnak a portréjávalReuters-felvételA tavaszihoz képest – amikor amerikai gyalogosok ezreit vetették be a Sahi Kot térségében és az azt követő nagyszabású offenzívák során – az amerikai hadviselés visszatér a tavaly október-novemberi taktikához, amikor kisebb csapatok, speciális műveleti csoportok fedett akciókat hajtanak végre a CIA és a helyi hatóságok segítségével. A cél tálib vezetők és al-Kaida-harcosok elfogása Dél-Afganisztánban és Pakisztánban.

Harcászatilag a háború befejeződött, taktikai értelemben azonban korántsem. Sőt úgy tűnik, a stratégiai célok, a béke helyreállítása, a politikai kibontakozás elősegítése is kétséges. Ezért az amerikai hadviselést egyre több kritika éri. Kevés eredmény, nagy költség, a civil áldozatok magas száma, egyre élesebb kritikák az emberi jogok terén – mindezzel az amerikai hadviselésnek szembe kell néznie. A nemzeti egység lassan kovácsolódik, növekszik a veszélye annak, hogy az ország ismét különböző hadurak kiskirályságaira esik szét, és ismét eluralkodik az a káosz és dezintegráció, amely az 1992–1996 közötti időszakot jellemezte. Ez felveti annak kérdését: vajon az Egyesült Államok megfelelően választotta-e meg helyi szövetségeseit?

Februárban a légügyi miniszter meggyilkolása, júliusban a Hadzsi Abdul Kadir államelnök-helyettes életét kioltó gyilkos merénylet, szeptember ötödikén kandahári látogatása során Karzai elnök ellen elkövetett merényletkísérlet, és azzal egy időben a több mint harminc emberéletet kioltó kabuli robbantások mind azt bizonyítják, hogy a politizált iszlám militáns terroristáit nem sikerült kifüstölni az országból. A szélsőségesek jelenléte nem a katonai, hanem mindenekelőtt a politikai kudarc következménye. Karzai elnöknek sem katonai ereje, sem gazdasági forrásai nincsenek, hogy változtasson a körülményeken. A beígért külföldi adományok pedig nem özönlenek, legfeljebb csurrannak-cseppennek, senki sem szeretné, ha ezek a segélyek az éhezők szája helyett a hadurak zsebében kötnének ki.

A Karzai elnök ellen merényletet elkövető férfi Gulbuddin Hekmatjar Hezb-i Iszlami szervezete tagjának bizonyult. Ezek a merényletek azt bizonyítják, hogy nemcsak az al-Kaida van még mindig jelen, és a tálibok maradványai aktivizálódtak, de létrejött szövetségük a legradikálisabb egykori mudzsahed vezető, Gulbuddin Hekmatjar Hezb-i Iszlami szervezetével. Hekmatjar – akinek szervezete a szovjet megszállás elleni harc vezető ereje volt, és a pesavari hét nagy mudzsahid tanzim közül az amerikai, pakisztáni és szaúdi támogatás mintegy nyolcvan százalékát kapta – a nyolcvanas években, sőt egészen 1994-ig az amerikai és a pakisztáni hírszerzés kedvence volt.

A nyáron létrejött új politikai szövetség keretében a tálib vallási vezetők a háttérben maradnak, és olyan központokban meghúzódva, mint a pakisztáni Pesavar, Berlin vagy Teherán, hagyják a mudzsahid parancsnokokat, hogy ők irányítsák az eseményeket. Feladatuk nemzetközi támogatás elnyerése „a külföldi megszálló csapatok elleni szabadságharchoz”, semmint bárminemű al-Kaida-program megvalósítása. Ebben az új helyzetben a tálibok játszanak alárendelt szerepet a Hezb-i Iszlamival szemben, amelyet Hekmatjar irányít, és egy másik hajdani mudzsahid vezető, a tálib kormány volt minisztere, Dzsalaluddin Hakkani. Néhány hónappal ezelőtt, amikor Hekmatjar hazatért Iránból, minden elemző úgy vélte, hogy Hekmatjar politikailag megszűnt létezni, és nem lesz képes ismét talpra állni. Úgy vélték, ő a felelős 1992– 1996 között a mudzsahid kormányzaton belüli széthúzásért, belharcokért, ő rakétázta szét Kabult ebben az időszakban, és igen népszerűtlen a lakosság körében.

Tévedtek. Alábecsülték támogatottságát a szovjetek elleni dzsihád veterán parancsnokai körében és azt, hogy sikerült meglovagolnia az államalkotó nemzet, a pastuk elégedetlenségét. Ezek úgy érzik, a tálibok bűneiért kollektív bűnbaknak kiáltották ki őket, és északi tádzsikok uralják a kormányzati kulcspozíciókat, őket pedig háttérbe szorítják. Karzai kormányzata – noha maga is pastu – népszerűtlen a pastuk körében, mivel külföldi érdekek kiszolgálójának tartják, és az északi tádzsikok dominálnak benne.

Ami pedig Hadzsi Kadirt illeti, ő is a Hezb-i Iszlamihoz (ugyan a Junusz Khalisz-féle szárnyhoz) tartozott. Ő hívta vissza Afganisztánba 1996-ban a Szudánból kiutasított Bin Ladent és harcostársait. Ám a merénylet nemcsak a Hezb-i Iszlami bosszúja lehet renegát vezetőjük ellen, de a pastuk zömének meggyőződése – okkal vagy ok nélkül –, hogy az Északi Szövetség és a Karzai-kormányzaton belül a királypártiak, valamint az Északi Szövetség hatalmi harca áll a Kadir elleni merénylet mögött. Mindenesetre az Északi Szövetség – különösen a surai Nizar, amelyhez Fahim tábornok védelmi miniszter és Abdullah külügyminiszter is tartoznak – igen komoly iráni kapcsolatokkal rendelkezett, akárcsak jelenleg Hekmatjar szervezete, és Hekmatjar szervezetének beépített emberei jelen lehetnek a surai Nizar legbelsőbb vezető körében is.

Hekmatjarnak Kelet- és Dél-Afganisztánban sikerült erős támogatottságra szert tennie. A Hezb-i Iszlami erőssége az ellenfél soraiba beférkőzve, annak belső gyengítése. Köztudottan számos tádzsik ügynökük van a Karzai-kormányzat kulcspozíciókat betöltő személyiségei között is. Kelet-Afganisztánban a teljes közigazgatás, beleértve a rendőri erőket és a hadsereget is, a helyi Hezb-i Iszlami-parancsnokok tenyeréből eszik.

Hekmatjar a pastuk mellőzöttségének és megaláztatásának érzéseire épít. Kelet-Afganisztánban olyan kazetták kerültek forgalomba, amelyeken Hekmatjar az új, szintén hitetlen és külföldi megszállók elleni felszabadító harcra, szent háborúra buzdít, és azt hangsúlyozza, hogy az amerikai bombázások és katonai műveletek célpontjai nem tádzsikok, üzbégek vagy mások, hanem kizárólag pastuk. Ezek a kazetták Iránból szabadon áramlanak be az országba Iszmail Khán herati kormányzó révén. Iszmail Khán, noha tádzsik, ő is olyan botcsinálta amerikai szövetséges, akinek mindmáig igen erősek a több évtizedes múltra visszatekintő iráni kapcsolatai.

A Hezb-i Iszlami belső köreiből származó értesülések szerint Hekmatjar felvette a kapcsolatot a kínai hatóságokkal is. Kína a kasmíri disputában Pakisztán oldalán áll Indiával szemben, és Kína is megszállva tartja Kasmír területének mintegy harmadát, szerencsés módon azonban ezek nem mozlim területek, Ladakh térségét buddhista tibeti lakosság lakja. Míg a tálibok Pakisztánban Khadiminul Furqan (a Hatalmas Isten Szolgái) néven új szervezetet vetettek Pakisztánban nyilvántartásba, az al-Kaida is megtalálta új szervezeti kereteit Fateh Iszlám (A Hódító Iszlám) néven. Pakisztáni területen két új katonai bázist hozott létre. Ebben a térségben is várható a katonai tevékenység élénkülése, mivel szeptemberben az indiai Kasmírban tartományi parlamenti választásokat tartanak. Az al-Kaida Pakisztánban beszivárgott a helyi iszlám csoportokba is, így, valamint betiltásukat követően több csoport immár al-Kaida-segédlettel szerveződött újra új néven. ĺgy lett a terrorszervezetek amerikai listájára is rákerült Szepah asz-Szahaba szervezetből Al-Manszur.

Ami az amerikai vezetést illeti, ezen merényleteket követően Bush elnök az afganisztáni háború folytatásához odahaza nagyobb támogatást remélhet, és megváltoztatva korábbi álláspontját, ma már a nemzetközi erők Kabulon kívülre kiterjesztését szorgalmazza.

Az utóbbi napok incidensei azonban azokat a kritikákat igazolják, miszerint Washingtonnak mindenekelőtt teljes körű győzelmet kell aratnia a tálibok felett, nemcsak katonailag, de politikailag is elő kell segíteni Afganisztán konszolidációját, mielőtt újabb katonai kalandba bocsátkozna Bagdad ellen.