Még a berlini fal idejében történt, egy keletnémet katonai folyóirat közölte a következő figyelmeztetést a néphadsereg ejtőernyősei számára: „Amikor kinyílik a repülőgép ajtaja, eljön az igazság órája, annak a bizonyos semmibe ugrásnak a pillanata, s olyankor némely katonák furcsa szokás szerint ker
Ugrás a semmibe
Talán Jézus tanítványai is úgy érezték, hogy eljött az igazság órája, hogy elvesztik lábuk alól a talajt, hogy az események üteme gyorsul. Ők azonban – ellentétben a hadseregbeli elvtársakkal – nem gondolták, hogy éppen ilyenkor volna felesleges az ima. „Taníts meg imádkozni” – kérik a Mestert, ösztönzést adva ezzel az emberi civilizáció legmélyebb imájának megformálásához. Jézus nem az imádkozás módszertanát adja, hanem a tartalmát. Ez elég, mert a Miatyánk valamennyi kérése biztonságot nyújt mindazoknak, akik keresik az irányt – igazi támaszpont.
Mikor a második világháborús veterán repülőt, a cseh František Peřinát, minekutána egyszer megvallotta, hogy egy veszélyes helyzetben imához folyamodott, megkérdezték, hisz-e Istenben, ő ezt válaszolta: „Valahol ott lennie kell valamilyen kozmoszbeli erőnek, létezik valami, ami mindent igazgat... Köszönöm annak az Istennek, bár nem tudom, ki ő, annak az Istennek köszönöm mégis, hogy rendezte az életem: én mondom, nélküle most valószínűleg nem volnék itt.”
De... az egész Miatyánk alapmotívumát éppen a bevezető megszólítás adja, Isten mint a „mi Atyánk”. Ő megszámlálhatatlanul több holmi kozmoszbeli erőnél, vagy annak távolságtartó, hideg megalkotójánál, több mint érdektelen mozgatója a történelemnek, vagy mint rigolyás, kiszámíthatatlan teremtő. Ő az ATYA, éspedig az az atya, akit joggal nevezünk a mienknek. MI ATYÁNK! Ennek a bensőséges kapcsolatnak a mélységét azzal fejezte ki Jézus, amikor úgy szólította őt, ABBA, vagyis, papa. És amikor tanítványait arra buzdította, hogy szívük zárt ajtói mögött imádkozzanak.
Nem olyan régen történt: az egyik temetkezési vállalatnál különös szolgáltatást kértek az elhunyt hozzátartozói. A megboldogult határozottan elutasította az egyházi szertartást, ám ugyanolyan határozottan kívánta, hogy polgári keretek közt elhangozzék a Miatyánk is. Ez úgy is felfogható, hogy bár az egyházzal semmiféle közösséget nem óhajtott, mégis kifejezte az ember – és valószínűleg minden egyes ember – abbéli vágyát, hogy legyen fölötte, mellette, benne egy megbízható, hatalmas és szerető lény, aki meghaladja a pusztán emberi határokat. Nem véletlenül jön a „mi Atyánk” megszólítás után az Atya legalapvetőbb jellemzése: „aki a menynyekben vagy”. Az meg igazán szimbolikus, hogy a bevezetőben említett ejtőernyősök a föld fele zuhanva fönt kérték az Atyát, a felhők felett. ĺgy van ezzel az ember általában: valami vonzza a föld fele, de hogy a földön megálljon két lábbal, ahhoz szüksége van az Atyára a mennyekben. Aki onnan föntről megtartja őt, „mindennapi kenyérrel”, nem csak testi, lelki táplálékkal is, aki az ismeretlenbe való ugrások közben mindig figyelmeztet az alapigazságokra. Aki onnan föntről felemel minden „bűnbe esés után” azzal, hogy „megbocsátja a vétkeinket” és „megszabadít a gonosztól”.
Valamikor a pozsonyi főpostán páternoszter működött, olyan felvonó, melynek kabinjai szüntelen mozgásban vannak, monoton körzéssel megállás nélkül üzemel, de olyan lassan, hogy menet közben ki s be lehet szállni. Furcsa ötlet a lustán köröző liftet „páter noster”-nek nevezni, minthogyha maga az imádság is csupán valamiféle imamalma volna a szent szavaknak. A Miatyánk a valóságban tényleg felvonó, csakhogy egyirányú. Felviszi, felvonja az embert az Atyához, hogy aztán ott csendes elmélyülésben tudatosítsa, ki is ő, honnan származik és merre tart.
A szerző római katolikus pap
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.