Tűrhetetlen szexdezodor

London. Egy dezodorra panaszkodnak az angol tanárok: a szer a reklám szerint ellenállhatatlanná teszi a férfiakat, s ezért már a 13 éves tanulók is annyit szórnak magukra, hogy csak nyitott ablaknál lehet elviselni az osztályokban terjengő „illatot“.

London. Egy dezodorra panaszkodnak az angol tanárok: a szer a reklám szerint ellenállhatatlanná teszi a férfiakat, s ezért már a 13 éves tanulók is annyit szórnak magukra, hogy csak nyitott ablaknál lehet elviselni az osztályokban terjengő „illatot“. A Nagy-Britanniában Lynx, német nyelvterületen Axe néven forgalmazott szert nem más, mint Ben Affleck reklámozza: számolja a rá vetődő női pillantásokat, hogy aztán megállapítsa, egy vetélytársnak nagyobb sikerei vannak a dezodornak köszönhetően.

A The Guardianban egy fiatal nő arra panaszkodott: „Azt akartam, hogy a barátom ne használja ezt a szert, mert olyan szaga van, mint egy kilencévesnek, de nehezen tudtam csak lebeszélni róla.“ John Bangs, a brit tanárok szakszervezetének elnöke kijelentette: a dezodorok az osztálytermekben valóban hordozhatnak némi egészségügyi kockázatot, de hozzátette: a fiatalok különféle hobbijainak figyelése a tanári hivatás egyik öröme. A dezodort forgalmazó cég szóvivője viszont azt mondta: a fiatalok így is tanulják, hogy milyen is felnőttnek lenni, és ez éppen olyan, mint amikor a lányok először próbálkoznak a rúzzsal...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?