Túlélőtúra az álgulagban

A szénbányák bezártak, és az északi sarkkörön túli tundra mostohán bánik az emberekkel. A város egyetlen kihasználható „bevételi forrása” – legalábbis a polgármester szerint – annak a 132 tábornak az emléke, ahol a száműzöttek és hadifoglyok sokasága élt, valamint a régi bányavágatok.

A polgármester elképzelése: létre kellene hozni egy lágert fabarakkokkal, őrtornyokkal turisták számára, ahol egy hétig úgy bánnának velük, mint az egykori rabokkal. Aztán lehetőséget kapnának a szökésre, de az őrtornyokból természetesen lőnének rájuk, mint hajdan, igaz, csak festékpatronokkal.

A turistáknak a régi szabályzat szerint hajnali ötkor kellene kelniük, majd létszámellenőrzésre kellene menniük. Reggelijük egy kis hallevesből és 300 gramm kenyérből állna, és így „feltáplálva” menetelnének őrök kíséretében dolgozni a tárnákba, ahol áll a víz és olyan alacsony az ácsolt mennyezet, hogy nem lehet felegyenesedni. A műszak végeztével tüzetes motozásnak lennének alávetve, nehogy gyilkolásra, szökés előkészítésére alkalmas eszközöket vihessenek be a táborba. A vacsora megint csak leves és 200 gramm kenyér lenne. A „vendégek”, csakúgy, mint annak idején a „zek”-ek (a bebörtönzöttek orosz nyelvű rövidítése) kaphatnának kintről csomagot. A tisztálkodást is a régi módon oldanák meg, azaz heti egy alkalommal lehetne bejutni a kollektív zuhanyozóba – írja a Corriere della Sera című olasz lap.

A sok mai őrült túlélőtúra között lehet, hogy a polgármester lázálma is megvalósíthatónak bizonyul, bár az ottani szélsőséges időjárás és a szúnyogok sokasága miatt igen kemény próbának vetné alá magát az, akit vonzanak az extrém helyzetek.