Továbbra is a csehek a legnagyobb sörivók a világon

Prága |

<p>Továbbra is a csehek a legnagyobb sörivók a világon: a statisztikai kimutatás szerint tavaly minden cseh állampolgárra - beleszámítva a csecsemőket is - 144 liter sör elfogyasztása jutott - közölte a cseh sör- és malátagyárak szövetsége pénteken Prágában.</p>

"Bár a sörfogyasztás Csehországban két éve stagnál, még így is bőven elég arra, hogy megőrizzük világelsőségünket" - mondta Frantisek Sámal, a szövetség elnöke sajtóértekezleten újságíróknak.

    Közlése szerint a második és a harmadik helyen az osztrákok és a németek vannak, de jócskán lemaradva a csehektől. "Ismereteink alapján tavaly az osztrákok fejenként 108 litert, míg a németek 107 litert ittak meg" - jelentette ki.     Kifejtette, hogy a tavaly nagymértékben emelkedett a kevert, főleg gyümölcsízű sörök fogyasztása. Az ilyen sörökből összesen 434 ezer hektoliter fogyott el az országban. Emelkedik a PET-palackokban és a pléhdobozokban forgalmazott sör iránti kereslet is, míg a hordós és az üveges sörök iránt csökkenő érdeklődés mutatkozik.     Egyidejűleg többéves tendencia, hogy az emberek ma már egyre kevesebb időt töltenek a korábban szinte mindennapi kocsmákban, és a sört otthonukban, karosszékben ülve a televízió előtt fogyasztják el. Míg a vendéglőkben felszolgált csapolt sör mennyisége mérsékelten, de folyamatosan esik, az üzletekben egyre több sor fogy el.     Tavaly az előzetes adatok szerint éves szinten 2,75 százalékkal emelkedett a főzött sör mennyisége, és meghaladta a 18 millió hektolitert az országban. A sörkivitel 9 százalékkal nőtt, és ma már több mint 60 ország lakói fogyasztanak cseh söröket. A legnagyobb importőr Németország, Szlovákia és Lengyelország.     A cseh sörgyárak adó formájában tavaly 11,2 milliárd koronával gazdagították az államkincstárat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?