További 10 százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak

Zágrád |

<div>Az áprilisi öt százalékos növekedés után újabb tíz százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak július 1-jétől.</div>

A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után. Az átalakítás április 3-tól öt százalékos autópályadíj-növekedéssel járt, valamint lehetőséget adott további 10 százalékos drágulásra a turisztikai főszezonban, július 1-jétől szeptember 30-ig. A Zágráb-Split közötti autópálya-szakasz díja 181 kunáról 199 kunára emelkedik. A Zágráb-Rijeka útszakasz 70 kuna helyett 77 lesz.  Az autópályaszakaszok egy részén nem emelkednek az autópályadíjak, míg máshol tíz százalék feletti is lehet a növekedés a számítási metodológia miatt – írta Vecernji List című horvát napilap. Az autópályadíjat euróban is ki lehet fizetni.A lap beszámolt arról is, hogy a nyári tarifa bevezetése összhangban van a horvát kormány és a Világbank között kötött, az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló megállapodással. Az emelés hátterében az áll, hogy az autópályatársaság kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. A cégnek csak az idén 1,14 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet. Az ágazat adóssága az államadóság 13,5 százalékát teszi ki, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?