Tonhalas fasírt

Hozzávalók:
50 dkg főtt burgonya, 1 doboz tonhalkonzerv, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 teáskanál dijoni mustár, 1 tojás sárgája, 3 evőkanál liszt, 2 szál újhagyma, zsemlemorzsa, só, darált bors.

Elkészítése:
Nyomjuk át a még meleg, megfőzött burgonyát krumplinyomóval, majd tegyük egy nagy tálba.

Hozzávalók:

50 dkg főtt burgonya, 1 doboz tonhalkonzerv, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 teáskanál dijoni mustár, 1 tojás sárgája, 3 evőkanál liszt, 2 szál újhagyma, zsemlemorzsa, só, darált bors.

Elkészítése:

Nyomjuk át a még meleg, megfőzött burgonyát krumplinyomóval, majd tegyük egy nagy tálba. Adjuk hozzá a jól lecsepegtetett tonhalkonzervet, a tojás sárgáját, a mustárt, az összevágott petrezselyem zöldjét, a felkarikázott újhagymát és a lisztet. Sóval és darált borssal ízesítsük, majd óvatosan dolgozzuk össze. Ha túl lágynak érezzük a masszát, még tehetünk bele pár kanál lisztet. Vizes kézzel formázzunk belőle fasírtokat, forgassuk meg zsemlemorzsába, majd serpenyőben, felhevített olajban mindkét oldalát süssük pirosra. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?