Töki pompos, avagy Kapolcs ízei

Az azóta már rég hazatért „völgyezők” azonban alighanem még mindig a völgy falvainak girbe-gurba, virágokkal szegélyezett, fák lombkoronáitól árnyas utcáit járják képzeletükben, ahol mint rendesen, újra csak a kedvességükről és vendégszeretetükről méltán híres helyiek sétálgatnak, várva arra, mikor jön el újra az a sok ismeretlen ismerős.

Nem is csoda, hiszen aki csak egyszer is járt a völgyben, lélekben már sosem hagyja el. Elült a gyerekricsaj, elpakolták portékáikat és felszedték sátrukat az árusok, kihunyt a parázs a már csak múzeumként működő kapolcsi kovácsműhely nagy fújtatós hevítőkohójában, a házak kapuiról lekerült a tábla: „sátorhely kiadó”, előmerészkedtek az emberek tömegeitől megriadt macskák, kiürültek a vendégszobák, és a völgyvendégek tarka serege lassan visszavedlett a városlakók komor és szürke hadtestévé.

Jöhetnek a kulináris élvezetek

A Művészetek Völgye Fesztivál nemcsak azért jelent páratlan élményt, mert testközelbe hozza a különféle művészeteket, hanem azért is, mert valóságos tárháza a változatos gasztronómiai és kulináris élvezeteknek. Szóval a völgy véget ért, de még most is érzem a számban azoknak az ínycsiklandozó illatú ételeknek az ízét, melyeket afféle avatatlan ínyencként módomban volt Kapolcson megkóstolni. Egy-egy hangulatos koncert, színházi előadás, irodalmi est előtt, illetve után a falvakban rengeteg helyen csillapíthatták a völgyezők az éhségüket és persze szomjukat... – végül is nem csak szóval él az ember.

Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere: kürtőskalács, sültkolbász, túrós rétes, malacsült, tócsni vagy lapcsánka, ki hogy ismeri, lángos, dödölle és hát persze sör, bor, pálinka. Mind közül legjellemzőbb azonban a völgyre a töki pompos, Kapolcs kétségkívül legfinomabb kemencés finomsága.

Persze szó sincs valami újsütetű ételről. A töki pompos tulajdonképpen kenyértésztából készült lángos, más néven langalló, ősrégi étel, kicsit új köntösben. Manapság különösen divatba jött, igazi szenzáció. Mi a titka, nem tudom, annyi azonban bizonyos, kell hozzá pizza- vagy kenyértészta, amelyet jó vékonyra kell sodorni. A tésztát rakjuk tepsibe, aztán várjuk meg, míg kicsit megdagad. Ezután meg kell kenni tejföllel (a tejfölt összekeverhetik borssal, majorannával), rá kell rakni jó sok angolszalonnát és vöröshagymát. Legfeljebb negyedóra sütést igényel. Nos hát, így készül az ungarische pizza. A lényege, mondom még egyszer, hogy jól meg kell pakolni tejföllel, hagymával és szalonnával. Legokosabb, ha borral öblíti le az ember, esetleg fröccsel.

Retró menza Kádár-kori kajákkal

A völgy a legkülönösebb ízlésű vendégeinek is képes volt meglepetéssel szolgálni. A kapolcsi Óvodakertben például retró menza működött, ahol a felszolgált ételek mindegyike a hetvenes éveket idézte, tudják, amikor a krumplileves még krumplileves volt... Az étlapján olyan finomságok szerepeltek, mint a szalonnás rántotta, a bundáskenyér, a túrógombóc, szóval a hagyományosan tartalmasnak ítélt ételek. Elvégre aki sátorban aludta át az éjszakát – márpedig a többség így tett, meg különben is, sátraké a szerencse :) –, annak kijárt a kiadós koszt, egy-egy tál jóféle ragu vagy amolyan igazi, sűrű főzelék, legalább két nagy szelet, lehetőleg jó fehér, hizlaló kenyérrel.

A sok-sok általam megkóstolt finomság mellett kellemetlen meglepetést jelentett számomra a dödölle – a jó ég tudja, valahogy nem így képzeltem. Korábban sosem ettem, még csak nem is láttam effélét, legfeljebb a népmesékből volt ismerős, csak a „hetvenhét magyar”-ból tudtam, hogy egyáltalán létezik. Nekem a dödölle túl zsíros köretnek, persze ízlés dolga, úgyhogy a dödölle kedvelői ne írjanak tiltakozó leveleket, nem vitatkozom. Szóval a dödölle, ez a kétségkívül költői elnevezéssel illetett étel, igazából tejfölös, túrós galuska, legalábbis Kapolcs Katlan Tóni – láthatják, nem különben költői – elnevezésű vendéglőjében, mi tagadás, hozzám hasonlóan zsírban bizony nem volt szegény. A kakukkfüves jércemell azonban, melyhez a dödöllét köretként ajánlotta a derék vendéglős, maga volt a gyönyör. Olyan különös íze volt, hogy csoda, a mesebeli királyok asztalára való, úgy képzelem. Feltétlenül kóstolják meg, bárhol is járnak, különösen Kapolcson, Katlan Tóninál pedig feltétlenül!

Dödölle

Hozzávalók: 30 dkg krumpli, 20 dkg búzadara, liszt, zsír vagy olaj, 25 dkg vöröshagyma, só.

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, majd sós vízben – amely éppen ellepi –, megfőzzük. Beleszórjuk a búzadarát, és pépesre főzzük. Ha megfőtt, a vizet rajta hagyva összetörjük a krumplit, és lisztet keverünk hozzá, hogy jó kemény maszszát kapjunk. Ezt kevergetve még tovább főzzük. (Nagyon nehéz kevergetni, jó izomerősítő.) Olajban vagy zsírban a karikákra vágott hagymát megpároljuk. Kiszaggatjuk a krumplit, amelyre a hagymát rátesszük. Lehet még tejföllel gazdagítani, meg is lehet pirítani. Köretként is tálalhatjuk.

Tejfölös töki pompos

Hozzávalók: 50 dkg liszt, fél csomag élesztő, kevés tej és cukor, 2-3 főtt krumpli, 1 evőkanál étolaj, só, 2 pohár tejföl.

Elkészítése: Az élesztőt langyos tejben kis cukorral felfuttatjuk. A lisztbe fészket készítünk, belerakjuk az áttört főtt krumplit. Az élesztőt, olajat ízlés szerint megsózzuk. Langyos vízzel rugalmas tésztát készítünk, jól eldolgozzuk. Langyos helyen kétszeresére kelesztjük, tepsibe terítjük. A tejfölöket egy kanál liszttel elkeverjük, és a tésztára simítjuk. Gazdagíthatjuk még kisült szalonnakockával, karikára vágott vöröshagymával, sajttal. Közepes tűznél készre sütjük.