Több száz euróért árulnak koronavírus elleni védőoltásokat a sötét weben

védőoltás

Januárban tűntek fel az első, vakcinával kapcsolatos hirdetések a sötét weben, azóta pedig már 1200 ilyet találni.

A járvány elleni védekezés egyik legfontosabb része, hogy minél több ember megkapja a védőoltást. Jelenleg azonban többen vannak a várólistán, mint ahányan már felvehették a vakcinát: ezt a piaci rést a bűnözők is igyekeznek kihasználni.

A sötét weben 500–750 dolláros (422–633 euró) áron kínálják a védőoltások adagját. A bűnözők az AstraZeneca, a Szputnyik V, a Sinopharm és a Johnson & Johnson vakcináit hirdetik, ám azt nem lehet tudni, hogy az üvegcsék valóban a védőoltásokat tartalmazzák-e. 

A BBC beszámolója szerint még vakcinaútlevelet is árulnak – köztük egy olyat, amit állítólag az Egyesült Királyságban állítottak ki. Ennek árfolyama most 150 dollár (közel 127 euró) körül mozog, amit bitcoinban kell kifizetni az eladónak.

A Check Point nevű kiberbiztonsági cég szakemberei január óta figyelik a hackerek fórumait és más online tereket: ekkor jelentek meg az első, ilyen jellegű hirdetések. Azóta ezeknek a hirdetéseknek a száma már megháromszorozódott: jelenleg mintegy 1200 ilyet találni.

A hirdetők között találni oroszt, spanyolt, britet, németet, franciát és amerikait is.

A lap közlése szerint az alábbi összegekért kínálják az oltóanyagot:

  • az AstraZeneca oltásának ára 500 dollár (422 euró),
  • a Johnson & Johnson és a Szputnyiké 600 dollár (506 euró), míg
  • a Sinopharm 750 dollár (633 euró).

Akad olyan hirdető is, aki azt ígéri, egy nap alatt kiszállítja a megvásárolt vakcinát. A weben vannak olyanok is, akik hamis negatív PCR-teszttel üzletelnek azért, hogy az illető külföldre utazhasson. Még akciót is találni: van, aki két negatív teszt vásárlása esetén a harmadikat ingyen adja.

(bl, hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?