Több mint százezer eurót fizetett egy szlovák férfi egy üveg whiskyért

whiskey üveg
Turócszentmárton |

Egyre többen fektetnek exkluzív alkoholos italokba, melyek értéke még a koronavírus-járvány, illetve az orosz-ukrán háború előidézte gazdasági válság idején is szinte exponenciálisan növekszik.

Szlovákiában eddig még senki sem vásárolt drágább, luxuscikknek számító whiskyt, egy exkluzív szeszes italokkal foglalkozó turócszentmártoni (Martin) vállalat azonban elárulta, egy szlovák férfi változtatott a helyzeten, és megvett egy igencsak drága üveget.

Találtunk valakit, aki hajlandó lenne megvenni az egyik drága whiskyt, mégpedig eléggé jutányos áron. Jó hír számunkra, hogy más érdeklődők is várakoznak, de még csak egy ember döntött a vásárlás mellett

– mondta a TV Noviny riporterének Roland Bindas alkoholimportőr.

Habár első pillantásra a különlegesebb italok átlagosnak tűnnek, valójában egy-egy üvegjükért a gyűjtők képesek akár egy családi ház árát is kiadni.

Az ominózus vásárlóról kiderült, egészen pontosan 110 ezer euróért vette meg a nem mindennapi, kuriózumnak számító, 700 centiliter űrtartalmú alkoholos ínyencséget, amelyből mindössze tizenhét és fél pohárka tölthető ki, vagyis darabonként 6 300 eurót kóstálna egy „feles whisky”.

Igaz, hogy valóban gigantikus összeget fizettek ki a ritka üvegért, valójában azonban sokkal drágább italok is elérhetőek, nemrégiben például egy érdeklődő az Egyesült Államokban több milliárd dollárért csapott le egy olyan műremekszámba menő whiskyre, ami túlélt két világháborút, nem mellesleg értékét neves szakértők becsülték meg.

(tvnoviny, kp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?