Több millió dolláros életbiztosításért lökte le feleségét a szikláról egy amerikai férfi

<p>Több millió dolláros életbiztosításáért lelökte feleségét egy szikláról egy amerikai nemzeti parkban egy coloradói férfi, akit kedden talált bűnösnek gyilkosságban egy denveri esküdtszék.</p>

A tárgyaláson az is kiderült, hogy az 59 éves Harold Henthorn 20 évvel ezelőtt első feleségét is megölte az életbiztosításért egy balesetnek álcázott gyilkosságban.    Henthorn a Rocky Mountain Nemzeti Parkban egy 37 méteres szikláról taszította mélybe szemorvos feleségét, hogy megkapja az utána járó 4,7 millió dolláros életbiztosítási összeget.    Az eset három éve történt, az esküdtszék 10 órán át tanakodott hétfőn, míg meghozta a döntést.    A férfit közvetett bizonyítékok alapján találták bűnösnek: például előre be volt ikszelve egy nála talált térképen az a pont, ahol felesége, Toni a mélybe zuhant, emellett a "baleset" előtt kilencszer is járt a nemzeti parkban a gyilkosság megtervezése céljából.    A hétfői tárgyaláson az ügyészség megvádolta a férfit első felesége meggyilkolásával is. Az 1995-ös halálesetet Henthornnak annak idején sikerült balesetként feltüntetnie: azt állította, hogy egy országúti kerékcsere közben az autó ráesett nejére és agyonnyomta.     Az ügyészség szerint azonban az első feleségét, Lynnt is Henthorn ölte meg, hogy felvegye az 500 ezer dolláros életbiztosítási összeget.    A feleség-sorozatgyilkosra letöltendő életfogytiglani vár.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?