„Mert nem az Úr a legnagyobb misztérium, nem az Ő igéje a legmélyebb titok: az anya szíve az, ami megismerhetetlen” – hangzik el a Mária evangéliuma rockoperában, amelyet az idén alakult Érsekújvári Rockszínpad tűzött a műsorára, és Érsekújváron kívül további nyolc helyszínen kerül bemutatásra.
Több generációt érintő téma
Nyolcadikos tanulók
Az Érsekújvári Rockszínpad Mária evangéliuma című darabjában tizennégyen énekelnek, köztük Gál Teodóra – Mária, Sotkovszky Lajos – Jézus és Vadkerti Imre – János szerepében. A műsorban szerepet vállaltak a cserkészek, a Vándor együttes tagjai, a tánckar pedig a Czuczor Gergely Alapiskola nyolcadikos tanulóiból áll. Minden egyes bemutató parádés tűzijátékkal ér véget. A zeneszerző, Tolcsvay László várhatóan majd az érsekújvári, augusztus 19-i bemutatón vesz részt.
„A Mária evangéliumához még megjegyezném, nagyon kevés ehhez fogható darabot ismerek, amelynek ilyen mélységei és magaslatai vannak. Kétszer ötven percben próbáljuk megjeleníteni, egyszerű kulisszákat használva, az egész emberiséget megrendítő történéseket. A jelenetek hátterében különös film pereg, egyfajta fényjátékkal kiegészítve, és a jelmezek nagyon szépek” – avatott be a kulisszatitkokba Tibor. A szereplők szerint, megható az a jelenet, amikor Mária és Jézus találkoznak a mennyországban, és a fiú megkoronázza édesanyját. Az anya és a gyermek kötődése olyannyira erős, hogy a halál után sem szűnik meg. Mária evangéliumát szombaton Kolonban mutatják be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.