Téma: Milyen a hagyományos család?

<p>Hetek óta folyik a vita a hagyományos családról a népszavazás kapcsán, teljesen feleslegesen. Egyrészt mivel a hagyományos családról mindenkinek más az elképzelése, és ez a kép a történelem során is többször változott.&nbsp;</p>

Másrészt pedig, mert ha csak az apa-anya-gyermek modellt vesszük alapul, már akkor is alig létezik. A statisztikák és felmérések is azt mutatják, hogy Szlovákiában egyre több lesz a csonka család, s már nem csupán kényszerből, hanem vállaltan is. Ki meri azt mondani, hogy ahol csak egy szülő neveli a gyermekét, gyermekáldás nélkül élnek a házastársak, vagy hogy ha a szülők nem házasodtak össze, az már nem is család?  Kevesebb esküvő, több válóper? Milyen tévhitből, sőt fóbiából indult ki a referendum körüli hisztéria? Hogy alakul a hazai családok felállása 2030-ig a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézete, az Informatikai és Statisztikai Intézet, valamint a Comenius Egyetem Természettudományi Karának demográfiai tanszéke által készített előrejelzés szerint? Kivel szemben védekezzünk? Ki fogadhat örökbe? Olvassák el Vrabec Mária riportját a Vasárnap e heti számában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?