Téma a VASÁRNAPBAN: Kevés az orvos, sok a gond

orvosok

Tomáš Drucker nemrég lecserélt egészségügyi minisztertől nagyon sokat várt a szakma. Tehetséges menedzsernek tartották, úgy vélték, képes lesz működésképessé tenni a rendszert, de mint kiderült, ha volt is néhány jó ötlete, hiányzott hozzá a politikai támogatás. Ezért nem sikerült sem megszüntetnie a fenyegető orvoshiányt, sem megoldania a mentőszolgálat problémáit vagy a halottvizsgálatnak az ország egész területén való megszervezését. Ténykedése próbálkozások és tévedések sorozata volt; nézzük, mit hagyott ránk örökül.
Az egészségügyi minisztérium még 2016-ban bevezette a rezidensprogramot, amelynek az volt a célja, hogy enyhítse a hazai orvoshiányt. Szlovákiában egyre több körzetben csak heti egy-két alkalommal rendel az orvos, mert több községet is ellát, és egyre több az olyan falu, ahol végleg bezárt a rendelő. Hiába kínálnak az önkormányzatok orvosi lakást, felújított rendelőt, bérkiegészítést, egyszerűen nincs érdeklődő.

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, mi az a rezidensképzés; milyen orvosokból nagy a hiány; honnan érkeznek hozzánk orvosok; mi a helyzet a mentőkocsikban; ki végezhet halottszemlét…
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?